Kezdőlap » Lexikonok » Ki Kicsoda » Wallenberg, Raoul

Wallenberg, Raoul

magyar zsidók ezreinek megmentője

Kétezer-ötszáz zsidót mentett meg Ocskay László 1944-45 fordulóján; többet, mint Oskar Schindler. A katonatiszt életét kockáztatta az üldözöttekért, a háború után mégis menekülnie kellett. Most dokumentumfilm készül életéről.

Népszabadság * Karsai László * 2007. április 3.

Svédország nem hajlandó foglalkozni a számára kínos ügyekkel

A Holokauszt a filmművészetben című nemzetközi konferencia keretében a nyilvános program részeként ma, 17 órakor az Örökmozgóban bemutatják a Raoul Wallenberg – A megmentő és áldozat esete című, másfél órás dokumentumfilmet, amelyben a program vendége, Klaus Dexel rendező megpróbálja végigkövetni Raoul Wallenberg életútját. A vetítés után Klaus Dexel találkozik a közönséggel. Este, 20.

Toleránsnak születni kell, vagy tanulható?

Exkluzív felvételek a divat fővárosából – formatervezők kiállítása az Iparművészeti Múzeumban ma este a Kultúrházban

Akkor érkezett Magyarországra, amikor a vidéki zsidóságot már deportálták. Feladata egyértelmű volt. A svéd követség égisze alatt megőrizni a 200 ezer budapesti zsidót a „végső megoldás” elől. Noha a háború elején családja még üzleti kapcsolatban állt a náci állammal, Raoul Wallenberg neve mára a humanitás és az embermentés szinonimájává vált. Január 18-án elindult, hogy a szovjet katonai vezetőkkel találkozzon. Azóta csak fogva tartói látták.

A második világháború alatt életmentő szolgálatot is teljesítő svéd diplomatáról, Raoul Wallenbergről nyílik nemzetközi vándorkiállítás csütörtök este Budapesten – közölték a szervezők fővárosi sajtótájékoztatójukon a Centrális Galériában.

Kiállítás

Raoul Wallenberg sorsáról mai napig rengeteg nyugtalanító kérdőjel sorakozik. A stockholmi Zsidó Múzeum mától a Centrális Galé­riában látogatható utazó kiállítása talán közelebb visz személyének megértéséhez, és példát adhat az ifjúságnak, hogy akár egyetlen ember is rengeteget tehet az egész világ ellenében.

Raoul Wallenberg sorsáról mai napig rengeteg nyugtalanító kérdőjel sorakozik. A stockholmi Zsidó Múzeum mától a Centrális Galériában látogatható utazó kiállítása talán közelebb visz személyének megértéséhez, és példát adhat az ifjúságnak, hogy akár egyetlen ember is rengeteget tehet az egész világ ellenében.

Vándorkiállítás érkezett Stockholmból Budapestre

NOL * Népszabadság Online * 2007. március 1.

Szeminárium Raoul Wallenberg életéről és jelképes sorsáról

sofar, 2007. március 01. 12:30  Mazsihisz, Wallenberg, Raoul Szeminárium Raoul Wallenberg életéről és jelképes sorsáról bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

Location:

2007. március 2-ától a budapesti Centrális Galéria ad helyet annak a vándorkiállításnak, amelyet a stockholmi Zsidó Múzeum állított össze Raoul Wallenberg életéről, a svéd diplomata eltűnésének 60. évfordulója alkalmából.

Svéd történelmi kiállítás nyílik a Centrális Galériában

2007. február 10. 20:35

Gervai András

Január 23. (szerda)

A Raoul Wallenberg Egyesület és Alapítvány megemlékezést tartott a svéd diplomata eltűnésének 62. évfordulóján, a Raoul Wallenberg utca és a Pozsonyi út sarkánál lévő emléktáblánál. Kaiser György, az egyesület elnöke elmondta, hogy Raoul Wallenberg mint svéd diplomata tetteivel egyfajta magyar nemzeti ellenállást pótolt. Hozzátette: ez az ember definiálta a humanista hős alakját.