Forrás: Népszava

A Raoul Wallenberg Egyesület és Alapítvány megemlékezést tartott a svéd diplomata eltűnésének 62. évfordulóján, a Raoul Wallenberg utca és a Pozsonyi út sarkánál lévő emléktáblánál. Kaiser György, az egyesület elnöke elmondta, hogy Raoul Wallenberg mint svéd diplomata tetteivel egyfajta magyar nemzeti ellenállást pótolt. Hozzátette: ez az ember definiálta a humanista hős alakját. Bár az emberek puszta megmentésénél többet tett, hisz gyógyszereket és élelmet is szerzett a szerencsétleneknek – fogalmazott. Az egyesület elnöke emlékeztetett rá, hogy Wallenberget 1945. január 17-én látták utoljára Budapesten, ezért emlékeztek szerdán a több tízezer üldözött zsidó életét megmentő diplomatára.

(MTI)

One Response to “Emlékezés Raoul Wallenbergre”

  1. joseweiss

    RAOUL WALLENBERG MEGERDEMEL MINDEN TISZTELETET ELETE FELALDOZASAVAL MENTETT MEG SOK ZSIDOT ES EGYEBB ULDOZOTET.
    Engem a Teleki teri nyilashazbol mentett ki es utana egy csoport megmentett szemelyt rendori kiserettel egy vedett hazba vittek es ott azonnal ennivalot es menedeket kaptunk.