Forrás: Mazsihisz

2007. március 2-ától a budapesti Centrális Galéria ad helyet annak a vándorkiállításnak, amelyet a stockholmi Zsidó Múzeum állított össze Raoul Wallenberg életéről, a svéd diplomata eltűnésének 60. évfordulója alkalmából.

2007. március 2-ától a budapesti Centrális Galéria ad helyet annak a vándorkiállításnak, amelyet a stockholmi Zsidó Múzeum állított össze Raoul Wallenberg életéről, a svéd diplomata eltűnésének 60. évfordulója alkalmából.

1944 őszén Raoul Wallenberg, a budapesti svéd nagykövetség tanácsosa azzal a céllal érkezett a magyar fővárosba, hogy igyekezzen mindent megtenni a városban rekedt üldözött zsidóság megmentése érdekében. A nyilas uralom, majd Budapest ostroma idején emberek ezreinek életét mentette meg a deportálástól és a haláltól. 1945. január 17-én Wallenberg eltűnt Budapestről. Évtizedekkel később vált ismertté, hogy a szovjet hatóságok hurcolták el, és tartották fogva a hírhedt moszkvai Lubjanka börtönben, ahol eddigi ismereteink szerint 1947-ben halt meg. Letartóztatásának oka és halálának pontos körülményei máig tisztázatlanok.

Wallenberg naplója.

A galériában látható kiállítás fomabontó és modern: kiállítás a kiállításban, épület az épületben. A terembe két különálló építmény került, szobákkal és folyosókkal. A nagyobb szárny az eredeti multimédia-kiállítás, mely fényképek, dokumentumok, hang- és filmfelvételek segítségével mutatja be Wallenberg életét gyermekkorától haláláig, embermentő tevékenységét, valamint a sorsa tisztázása érdekében folytatott nemzetközi erőfeszítések történetét. A kisebb szárnyban az OSA Archivum rövid függeléke látható, mely 1945-től 1999-ig Wallenberg magyarországi emlékezetének hányatott történetét ismerteti meg a látogatókkal.

A kiállítás rendezőinek legfőbb szándéka az volt, hogy Wallenberg életén és munkásságán keresztül annak a hétköznapi embernek a portréját rajzolják meg, akit a rendkívüli körülmények késztettek rendkívüli tettekre; aki esendő ember létére képes volt hősként helytállni. Példája főként a fiataloknak adhat útmutatást: senki nem születik hősnek – de azzá válhat.

A kiállítás a Centrális Galériában (Budapest, V. ker. Arany János u. 32. www.archivum.ws) 2007. március 2-tól április 29-ig hétfő kivételével minden nap 10 és 18 óra között látogatható.

A kiállításhoz számos egyéb kulturális program is kapcsolódik. Ezek közül is kiemelkedik a 2007. március 2-án a Közép-Európai Egyetem Auditóriumában (1051 Budapest, Nádor u. 9.) megrendezésre kerülő egész napos pedagógiai szeminárium.

Ismerje meg a rendezvények részletes programját!

A belépés a kiállításra és valamennyi kapcsolódó rendezvényre (szemináriumra, filmvetítésre, emlékülésre és a diákprogramokra) ingyenes.

Pedagógiai szeminárium és filmvetítések

Raoul Wallenberg: életeket mentett – világokat mentett. Pedagógiai szeminárium

Időpont: Budapest, 2007. március 2.

Helyszín: Közép-Európai Egyetem, Auditórium, 1051 Budapest, Nádor utca 9.

Az előadásokhoz szinkrontolmácsolást biztosítanak.

Köszöntő, bevezetés: 9.30 – 9.45 óra

1. szekció: 9.45 – 11.15 (Elnök: Kovács Mónika)

Paul A. Levine: Raoul Wallenberg a modern világban.

A holokauszt és a tolerancia pedagógiája a mai Magyarországon

Pécsi Katalin: A holokauszt oktatásának problémái és lehetőségei

Miklósi László: A holokauszt a középiskolás tankönyvekben és ahogyan azt tanítani kellene

Fritz Zsuzsanna: A holokauszt oktatása interaktív formában, az iskolafalakon kívül (a „Labirintus projekt”)

Kérdések és válaszok

11.15 – 11.30 Kávészünet

2. szekció: 11.30 – 12.45 (Elnök: Paul A. Levine)

Mikael Enoksson: A holokauszt oktatásának mai módszertana

Kovács Mónika: A holokauszt tanítása a magyar felsőoktatásban

Kérdések és válaszok

12.45 – 13.30 Ebédszünet

3. szekció: 13.30 – 15.30 (Elnök: Mikael Enoksson)

Raoul Wallenberg a filmvásznon. A film a holokauszt oktatásában

Zádori Zsuzsanna: Wallenberg alakja a filmben

Jávor István – Szőnyi Andrea: Filmek és tanúvallomások a diákok szemszögéből (A Lauder Gimnázium Judaisztikai Szakkörének munkáiról)

Mérei Anna: Filmes tanúvallomások használata az oktatásban

Kérdések és válaszok

15.30 – 16.00 Kávészünet

4. szekció: 16.00 – 17.30 (Elnök: Pécsi Katalin)

Raoul Wallenberg mint erkölcsi és pedagógiai jelkép

Louise von Dardel: Nagybátyám, Raoul Wallenberg: személyes példakép és példázat a jelennek

Büchler András: Az ellenállás mint választási lehetőség: szerepmodellek a holokauszt oktatásában

Forgács Gábor: Raoul Wallenberg mint erkölcsi példakép

Szántó T. Gábor: Európai látkép zsidó szemmel

Kérdések és válaszok

Összegzés

Comments are closed.