2007. február 10. 20:35
A magyar zsidók ezreinek az életét megmentő Raoul Wallenbergre emlékeztek szombaton Pozsonyban az egykori budapesti svéd diplomata Várhegy utcai emlékművénél.
A Szlovákiai Keresztények és Zsidók Társaságának tagjai előtt elhangzott emlékbeszédekben felidézték a Szlovákiában kevésbé ismert Wallenberg hősies budapesti tevékenységét, amikor életmentő útleveleivel sok ezer ember elhurcolását akadályozta meg, Budapest ostroma alatt pedig nyoma veszett, s vélhetően a szovjet haláltáborok valamelyikében halt meg.
Pavol Mestan, a pozsonyi Zsidó Múzeum igazgatója az ünnepségen Wallenberget a jóság nagykövetének nevezte. Dusan Caplovic miniszterelnök-helyettes szerint emlékezni kell azokra, akik „nem az Ószövetség fogat fogért, szemet szemért” törvénye szerint cselekedtek.
Mikael Westerlind, Svédország pozsonyi nagykövete az emlékünnepségen annak a honfitársának emlékét idézte fel, aki a történelem kegyetlen időszakában embertársai érdekében kész volt szembenézni a biztos halállal – számolt be az eseményről a szlovák SITA hírügynökség. (MTI)

