Svédország nem hajlandó foglalkozni a számára kínos ügyekkel
Népszabadság * Bőhm Ágnes * 2007. március 14.
A svédek az amerikaiakra próbálják hárítani a felelősséget a Raoul Wallenberg-ügyben. A svéd kormány ugyanis tévesen állította legutóbbi jelentésében, hogy Wallenberg amerikai megbízatást teljesített 1944-ben Magyarországon – utalt rá igen kritikus hangvételű budapesti előadásában Paul A. Levine történész, az uppsalai egyetem tanára, aki a legújabb svéd történeti kutatások más meglepő eredményét is megosztotta lapunkkal.
Egy nemsokára megjelenő svéd tanulmány ugyanis nem kevesebbet állít, mint azt, hogy „a semleges Svédország náci háborús bűnösöket rejtegetett a háború után”.
– Elfogadhatatlan a svédek mentegetőzése, miszerint Wallenberg az amerikaiaknak dolgozott – szögezte le Levine, hozzátéve, hogy „Wallenberg a svéd állam megbízásából svéd diplomataként utazott 1944 júliusában Budapestre”. „Természetesen – mondta az amerikai születésű svéd történész – Wallenberg az amerikaiak együttműködését és támogatását is élvezte”. Sőt – amint azt a U.S. News and World Report című amerikai hetilap 1996. májusi számában közölte – „Wallenberg nemcsak a Háborús Menekültek Bizottsága és más amerikai zsidó szervezetek pénzügyi támogatását élvezte, hanem a svéd diplomata a CIA elődjének az OSS-nek (Office of Strategic Services) is hasznára volt”. De – tette hozzá Paul Levine – ez nem azt jelenti, hogy a svédek ebben az igen kényes és ellentmondásos ügyben eltussolhatják saját felelősségüket.
Levine szerint Svédország a háború után jó néhány évtizedig a számára kínos ügyekkel, s ilyen a Wallenberg-kérdés is, nem, vagy alig volt hajlandó foglalkozni. Szintén kellemetlen – mondta a történész – a svédek által rejtegetett, balti államokból származó náci háborús bűnösök ügye is.
– A modern svéd történelem legnagyobb botránya – mondta Levine -, hogy Raoul Wallenberg megmentése ügyében Stockholm lényegében semmit sem tett. Máig nem lehet tudni az okát, vajon a svédek – a svájciakhoz hasonlóan – miért nem éltek a fogolycsere lehetőségével. (Svájc két diplomatáját, akiket Wallenberggel egy időben szintén a Szovjetunióba hurcoltak, 1947-ben nyolc szovjet fogolyért kicserélte.)
Nem ismert az sem, vajon Wallenberg befolyásos és gazdag unokatestvérei, a Wallenberg-birodalom fejei, Marcus és Jacob tettek-e valamit Raoul Wallenberg megmentése érdekében. További kérdés az is, hogy a Wallenberg család miért nem hajlandó a saját privát archívumát újabb kutatások számára megnyitni. Levine szerint, ha valaki, akkor a – svéd király után – a legjelentősebb svéd család képviselői megtehették volna, hogy közbenjárjanak Raoul kiszabadítása érdekében. Lehetséges, hogy erre a (korábban a náci Németországgal is üzletelő) Wallenberg család és Svédország gazdasági érdekei miatt nem kerülhetett sor. A svéd-szovjet kereskedelmi kapcsolatok látták volna talán kárát, no meg a NATO-n kívüli Svédország biztonságát is veszélyeztette volna, ha a szovjetekkel szemben túlságosan keményen lépett volna fel Stockholm – közölte Levine.
A most Budapesten bemutatott, április végéig a Centrális Galériában látható új Wallenberg-kiállítással párhuzamosan megrendezett svéd-magyar szemináriumon a történészeknek ezúttal sikerült eloszlatniuk néhány Raoul Wallenberggel kapcsolatos korábbi mítoszt. Így többek között azt a legendát, hogy Wallenberg a család „fekete báránya” lett volna. A legutóbb feltárt bizonyítékok, az 1935-1944 közötti családi levelezések szerint Wallenberg jó kapcsolatot tartott fenn mindkét unokatestvérével – mondta Levine, aki egyúttal egy másik közismert mítoszt is eloszlatott: Raoul Wallenberg – a közhiedelemmel ellentétben – nem a zsidók megmentésére érkezett Budapestre. Annál is inkább, mivel érkezésekor, 1944. július 9-én a magyar vidéki zsidókat, mintegy 440 ezer embert, már Auschwitzba deportálták, és többségüket megölték. Wallenberg feladata a jelentéstétel volt arról, hogy milyen állapotok uralkodtak akkor Magyarországon. Wallenberg ezt a megbízatását lényegében „túlteljesítette” azzal, hogy a budapesti svéd képviseleten Carl Danielsson nagykövet és Per Anger attasé jóvoltából már korábban megkezdett, zsidókat mentő akciókat kiterjesztette, és élete kockáztatásával kibővítette.
