Kezdőlap » Lexikonok » Ki Kicsoda

Ki Kicsoda

kiki

November 7-e nem csak a Téli Palota ostromáról nevezetes. 1944-ben ezen a napon végezték ki a nyilasok Szenes Anikót (Hannát). A fiatal lány ejtőernyősként érkezett Magyarországra, hogy a halálraítélt zsidóknak segítsen. Elárulták, elfogták, elítélték és kivégezték. Mindössze 23 éves volt. Ma már emlékpark, alapítvány, sőt oktatási ösztöndíj is van elnevezve róla.

A hatvankét éve kivégzett Szenes Hannára emlékeztek kedden délelőtt a budapesti zsidómentés és cionista ellenállás évfordulóján. A Szenes Hannáról elnevezett fővárosi parkban ott volt az izraeli nagykövet, a Mazsihisz vezetősége, rokonok és tisztelők.

Szücs Balázs jegyzete

Kiengedték hétfőn Ariel Saron volt izraeli kormányfőt az intenzív osztályról – jelentette be a jeruzsálemi Hájim Seba kórház.

Most november 4-én volt éppen ötven éve, hogy Károly fiam kora este a szülői munkaközösség levelével jött haza a Pasteur gimnáziumból.

„Az szereti igazán felebarátait, aki életét adja értük. Ez volt a temetési ige. Előtte Himnusz és utána Szózat”

2006. november 6. 10:14

Kikerült az intenzív osztályról hétfőn Ariel Saron volt izraeli kormányfő, akit múlt hét pénteken szívproblémák miatt szállítottak oda. A 79 éves politikust ápoló kórház közleményében az áll, hogy a volt miniszterelnök állapotát sikerült stabilizálni.

Kiengedték hétfőn Ariel Saron volt izraeli kormányfőt az intenzív osztályról, jelentette be a jeruzsálemi Hájim Seba kórház.

2006. november 6. 09:42

A volt izraeli miniszterelnök január óta kómában van

Kiengedték hétfőn Ariel Saron volt izraeli kormányfőt az intenzív osztályról – jelentette be a jeruzsálemi Hájim Seba kórház.

Talán maguk a tüntetők is meglepődtek, hogy a szeptemberi MTV-székházostrom és az október 23-i utcai randalírozás után november 4-e teljességgel békés volt, a szavak legalábbis nem fordultak tettekbe. Szombaton azonban világossá vált: a kormányfő lemondását kezdetben teljes egységben képviselő Kossuth téri tüntetők, miután kiszorultak a Parlament elől, fizikailag és morálisan is megosztottakká váltak, ami mostanra derült ki igazán.

Népszabadság * John Emese * 2006. november 6.

Népszabadság * Munkatársunktól * 2006. november 6.

TARIK DEMIRKAN

SÁNDOR IVÁN

FORGÁCH ANDRÁS