A tévéhíradóban bejelentették, hogy egy kelet-jeruzsálemi szállodában Simon Peresz miniszterelnök és Ahmed Korei palesztin miniszterelnök kétórás találkozót tartott.

A napokban jelent meg a Pont Kiadónál a magyarországi roma holokausztról szóló könyv Visszafojtott emlékezet címmel. Katz Katalinnal, a könyv szerzőjével Shiri Zsuzsa beszélgetett.

Izrael és a Palesztin Hatóság között megindultak az érdemi tárgyalások a gázai kivonulás egyeztetéséről.

A gázai kivonulás nyomán rengeteg bonyolult kérdéssel is foglalkoznia kell az izraeli kormányzatnak. Többek közt például a gázai temetők ügyével. A kérdés igen kényes, mert a zsidó és az izraeli törvények szerint a temetés után egy évig tilos elmozdítani a földi maradványokat, és vannak ennél frissebb sírok is. Kérdés az is, hogy vajon egy helyre, együtt kerüljön-e át a 47 exhumált sír. Egyes hírek szerint az askenoni temetőben már terveznek számukra egy külön parcellát, hogy a családok maguk döntsenek a sírhelyekről, miközben legtöbben még maguk sem tudják, hová fognak költözni. Az biztos, hogy az izraeliek nem akarják szeretteik maradványait a palesztinoknak átadott földeken hagyni.

Interjú Katz Katalinnal, a roma holokauszt kutatójával

Egyelőre csak a katonai létesítményekben használt eszközök egy részét viszik ki, 30 konténernyi irodabútort, számítógépet és egyenruhát csomagoltak össze és szállítottak el.

Izraelben az utóbbi időben az egyik leggyakrabban emlegetett kérdés, hogy mi lesz a telepesek házaival kiköltözésük, kiköltöztetésük után.

Úgy tűnik, hogy a Sarm es Sejk-i megállapodás után mindkét kormány saját szélsőségeseinek a fogságába került.

Bush hétfőn a ciszjordániai zsidó telepek bővítésének leálllítására szólította fel Ariel Sharon izraeli kormányfőt. Izraelben a tárgyalások fél-sikeréről beszélnek.

Idén Jeruzsálemben tartják meg a második nemzetközi melegfesztivált. Az elképzelés óriási felzúdulást váltott ki. Vallásos ellenzői bejelentették: mindent elkövetnek, hogy megakadályozzák a fesztivál megrendezését.

Az izraeli belbiztonsági szolgálat, a ShinBet teljes készültségben várja a hétvégét Jeruzsálemben, mivel zsidó szélsőséges csoportok ezreket szólítottak a Templomhegy mecseteihez.

Tervek szerint augusztusban Jeruzsálemben tartják meg a második nemzetközi melegfesztivált, a World Pride-ot. Az elképzelés óriási felzúdulást váltott ki. Vallásos ellenzői sajtótájékoztatón jelentették be: mindent elkövetnek, hogy megakadályozzák a fesztivál megrendezését. Dafna Strounsával, az eseményt szervező jeruzsálemi Open House szóvivőjével Shiri Zsuzsa beszélgetett.

Izraelben az utóbbi napokban új fordulatot vett a gázai telepesek elköltözése. A polgárháborús fenyegetéseket úgy tűnik, hogy felváltja egy kompromisszumos békés megoldás.

Az izraeli telepesek vezetői – miután népszavazási törvényjavaslatukat elutasította a parlament – több száz ezres tömegtüntetéseket szerveznek a Gázai-övezet és Észak-Ciszjordánia nyárra tervezett átadása ellen.

Az izraeli parlament elfogadta a költségvetést, amely lehetővé teszi Saron miniszterelnök gázai kivonulási tervének végrehajtását. A büdzsé megszavazásával elhárult az előrehozott választások veszélye is Izraelben.

Izraelben véget ért a Saron kormány eddigi legsúlyosabb válsága, miután Ariel Saron megállapodott az ellenzéki Sinui párt vezetőivel a költségvetés parlamenti támogatásáról – jelentette az izraeli rádió.

Izraelben a purim napi ünnepségeken szélsőjobboldali tüntetők árulónak nevezték Saron miniszterelnököt, amiért elrendelte a kivonulást a Gázai övezetből.

Hihetetlenül hangzik, de attól még igaz. A gázai kivonulás az izraeli költségvetés jövő heti elfogadásának a függvénye.

Izrael átadta a ciszjordániai Túl-Karm biztonsági ellenőrzését a palesztinoknak – jelentette be a térség palesztin biztonsági parancsnoka.

A résztvevők számáról eltérnek a vélemények. A rendőrség szerint mindössze 5 ezer ember érkezett a Tel Aviv-i Rabin térre, de ezt a számot a „Békét most” mozgalom vezetője ellenséges hazugságnak minősítette. A becslések teljesen mást mondanak. Vannak akik tízezerre, de olyanok is, akik 50 ezerre becsülik a létszámot. Az biztos, hogy Izrael különböző részeiről 100 autóbuszon szállították a szervezők a gázai kivonulás támogatót Tel Aviv belvárosába.