Forrás: Magyar Rádió

Izrael átadta a ciszjordániai Túl-Karm biztonsági ellenőrzését a palesztinoknak – jelentette be a térség palesztin biztonsági parancsnoka.

A tábornok szavait az izraeli hadsereg is megerősítette. Szemtanúk szerint fegyveres palesztin rendőrjárőrök tűntek fel a városban, és a palesztin lakosság az utcára vonult ünnepelni.

Túl-Karm Jerikó után a második ciszjordániai város, amelynek ellenőrzését Izrael már átadta a Palesztin Hatóságnak a sarm-el-sejki tűzszüneti megállapodásnak megfelelően.

Az átadás majdnem egy napot késett, mert a palesztinok a szomszédos falvakat is szerették volna átvenni, mivel azok 2000 ősze előtt egy közigazgatási egységbe tartoztak Túl-Karmmal. Izrael azonban egyelőre megtarthatja a felügyeletet a környék fölött. A környező falvak a jövőben majd fokozatosan cserélhetnek gazdát.

A palesztin belügyminisztériumban bejelentették, hogy szigorításokat vezetnek be a fegyverviseléssel kapcsolatban. Ezentúl a palesztinok csak egy fegyvert birtokolhatnak, tilos őket nyilvánosan hordaniuk és fegyverviselési engedélyt kell rá kérniük.

Közben kormánykörökről nyilvánosságra került, hogy Izrael 3500 új lakás felépítését tervezi Ciszjordániában, Jeruzsálem környékén. A palesztinok elítélték Jeruzsálem döntését. Szaeb Erakat kormányminiszter szerint, ha végrehajtják ezt a tervet, az azt jelenti, hogy becsapják az ajtót a megegyezés és a béke előtt.

MR, Shiri Zsuzsa (Jeruzsálem)

Comments are closed.