
Izrael, korábbi ígéretének megfelelően, újabb négyszáz palesztin foglyot bocsátott szabadon. Illetve a megállapodás ennyiről szólt, a valóságban azonban kettővel kevesebben hagyták el a börtönt.

Egy napokban elfogadott rendelet szerint mostantól nemcsak egészségügyi, hanem szociális okokból is engedélyezhető a születendő lombikbébi nemének megválasztása Izraelben. A gumijogszabály megszületése súlyos társadalmi és etikai kérdéseket vet fel. Shiri Zsuzsa írása.

Az izraeli rendőrség egy szerteágazó ipari kémkedési ügyet göngyölített fel, amely a gazdaság több, igen fontos vezetőjét is magával ránthatja.

A Hamász vezetői kijelentették: fontosabb nekik a béke, mint a fegyveres harc.

Az izraeli rádióban egy londoni arab újságra hivatkozva bejelentették, hogy a Hamász vezetése beleegyezett a palesztin parlamenti választások elhalasztásába.

Egy reménykeltő béketerv, amelyet azonban nem tartanak be. A palesztin elnök, Mahmud Abbász szerint az izraeli fél az, amely elszabotálja a megbékéléshez és nyugalomhoz vezető Útiterv nevű megállapodást. A politikus közvetlenül amerikai útja előtt adott borúlátó helyzetértékelést.

Magyar származású színésznő kapott díjat a cannes-i filmfesztiválon. A Szabadövezet című izraeli filmben nyújtott alakításáért Hanna Laszlo, azaz László Hanna vehette át a legjobb színésznőnek járó elismerést.

A Gázai övezetben egy palesztin fegyveres meghalt, amikor tűzpárbajba keveredett izraeli katonákkal.

Könnyen elképzelhető, hogy Madonna miatt távozni kényszerül Izrael washingtoni nagykövete.

Éles kritika, érdekes tartalmú bírálatok. Izrael budapesti nagykövete cáfol, pedig nem kevés, amit hazájából felhoznak a rovására.

A Hezbollah Libanonból legalább kilenc rakétát vagy gránátot lőtt Izraelbe a Shaba farmja nevű határövezetbe, amit Izrael libanoni kivonulásakor megtartott, mivel Szíriától elfoglalt területnek tekinti. Az izraeli hadsereg válaszul a támadásra, libanoni Hezbollah állásokat lőtt a szárazföldről, valamint katonai vadászgépek három állást a levegőből is megtámadtak.

Az izraeli hatóságok több hónapos adminisztratív börtönre ítéltek egy zsidó telepest, mert állítólag arabok elleni merényletre készült.

Izraelben furcsa botrány pattant ki, amiben a szefard főrabbi családja a főszereplő.

Palesztin források szerint valóságos fegyveres csata tört ki, amikor a palesztin biztonsági erők megpróbálták megakadályozni, hogy Hamász-harcosok rakétákkal lőjék Szderotot, az övezet szomszédságában lévő izraeli várost.

Vlagyimir Putyin orosz és Mahmud Abbász palesztin elnök közös sajtótájékoztatón számolt be több órás megbeszélésükről.

Ramallahban tárgyal az orosz államfő. Vlagyimir Putyin a Palesztin Hatóság vezető politikusaival találkozik, és szándékai szerint két helikoptert és páncélozott terepjárókat ajándékozna a palesztin biztonsági erőknek.

Közel három órán át tárgyalt egymással az izraeli miniszterelnök és az orosz államfő. Ez is jelzi, hogy nem volt könnyű kis csevegés, amelyet Vlagyimir Putyin folytatott Ariel Saronnal. Orosz vezető először látogatott Izraelbe, és volt mit tisztázni a két ország kapcsolataiban. A két vezető most elsősorban a terrorizmus elleni harcról tanácskozott, és megállapodtak abban, hogy ilyen kérdésekben ezentúl kölcsönösen tájékoztatják egymást.

Izrael óvatosan fogadta Vlagyimir Putyin kezdeményezését, hogy ősszel Moszkvában tartsanak békekonferenciát a Közel-Keletről.

Az izraeli vállalkozók szövetségének elnöke tiltakozik a lakókocsik beszerzése ellen – jelentette az egyik izraeli napilap. A jelenlegi tervek szerint ugyanis a gázai kivonulás során a telepeseket ideiglenesen lakókocsikban szállásolnák el, amíg megoldódik végleges elhelyezésük.

Megkezdődött a „zsidó húsvét”. S noha ez családi ünnepnek számít, sokan szabadságra is utaznak, az izraeli rendőrséget és biztonsági szolgálatokat már napokkal ezelőtt riadókészültségbe helyezték.