Az izraeli rádióban egy londoni arab újságra hivatkozva bejelentették, hogy a Hamász vezetése beleegyezett a palesztin parlamenti választások elhalasztásába.
A választásokat eredetileg július közepére tervezték, de a kormányzó Fatah Pártban már régóta megpróbálták későbbre halasztani azokat, mivel Izrael augusztus közepére tolta a gázai kivonulást, és mert a felelős palesztin vezetők úgy vélték, hogy a kitűzött időpontig képtelenek megteremteni a demokratikus voksolás feltételeit.
A Hamász mostanáig tiltakozott az időpont megváltoztatása ellen, attól tartottak ugyanis, hogy a Fatah a halogatással megpróbálja meghiúsítani az általános választásokat, amiket a tűzszüneti megállapodásokon elértek. A Hamász igen sikeresen szerepelt a helyhatósági választásokon, és vezetői szerint a Fatah megpróbálja megakadályozni előretörésüket a parlament megújításának elodázásával. Mahmud Abbász elnök biztosította a Hamászt, hogy az eredeti tervek szerint a későbbi időpontban is a képviselők felét országos listáról, másik felét pedig a helyi körzetekben szavazzák meg.
Közben Abbász Washintonba érkezett, hogy George Bush amerikai elnökkel tárgyaljon. Amerikában 2000 óta, mióta kitört a második intifáda, nem fogadták a palesztinok első számú vezetőjét, mivel az ősszel meghalt Arafatot hibáztatták az erőszak kiújulásáért.
Shiri Zsuzsa (Jeruzsálem)