Forrás: Magyar Rádió

Közel három órán át tárgyalt egymással az izraeli miniszterelnök és az orosz államfő. Ez is jelzi, hogy nem volt könnyű kis csevegés, amelyet Vlagyimir Putyin folytatott Ariel Saronnal. Orosz vezető először látogatott Izraelbe, és volt mit tisztázni a két ország kapcsolataiban. A két vezető most elsősorban a terrorizmus elleni harcról tanácskozott, és megállapodtak abban, hogy ilyen kérdésekben ezentúl kölcsönösen tájékoztatják egymást.

A megbeszélésen az orosz államfő megígérte Izraelnek, hogy nem tesz semmilyen lépést, amely ellentétes lenne Izrael biztonsági érdekeivel. Ígérete szerint az orosz fegyverek, és a Szíriának nemrégiben eladott rakéták soha nem fogják veszélyeztetni Izraelt. Putyin többek közt azt is nyilatkozta, hogy az iráni atom legalább annyira aggasztja Oroszországot, mint Izraelt.

Ariel Saron kormányfő kiemelte, hogy a látogatás időpontja közel esik a második világháborút lezáró győzelem napjához és biztosította az orosz államfőt, hogy a zsidó nép és Izrael soha nem fogja elfelejteni, hogy a Szovjetunió szabadította fel a koncentrációs táborokat. Saron bejelentette; reméli, hogy a látogatás fejleszti a két ország kapcsolatát és oroszul szólalt meg. Barátok közt van, mondta az orosz politikusnak.

A találkozó után az orosz elnök Móse Kacav izraeli államfő kíséretében ellátogatott a holokausztot megörökítő Jad Vasem Intézetbe. Putyin pénteki programjában a palesztin vezetők meglátogatása szerepel és tiszteletadás Arafat sírjánál Ramallahban.

Lavrov szerint félreértették Putyint

Az orosz külügyminiszter szerint félreértették Vlagyimir Putyin kezdeményezését, hogy a Közel-Kelettel foglalkozó nemzetközi békekonferenciát kellene összehívni ősszel Moszkvába. Szergej Lavrov elmondta: az orosz elnök magas szintű szakértői találkozóra gondolt, amikor előző nap Kairóban azt javasolta, hogy minden közvetlenül érintett fél részvételével rendezzenek konferenciát az orosz fővárosban.

A kezdeményezést a palesztinok támogatták, Izrael és az Egyesült Államok azonban hűvösen fogadta.

Shiri Zsuzsa (Jeruzsálem), MR

Comments are closed.