Olyan holokauszt-túlélőket keres Magyarországon a Simon Wiesenthal Központ, akik igazolni tudják, hogy a népirtással gyanúsított, jelenleg Melbourne-ben élő Polgár Lajos vezetése alatt is kínzásokat alkalmaztak a nyilasok főhadiszállásán.

Határozottabb, alaposabb fellépésre szólította fel a Vatikán a lengyel püspöki kart a lengyel püspökök által is gyakran bírált, sokat vitatott Radio Maryja lengyel katolikus rádióadóval szemben; az adó elleni fellépést sürgetett Marek Edelman, a varsói gettófelkelés utolsó életben lévő parancsnoka is.

Mose Kacav izraeli államelnök tegnap hivatalosan is kormányalakítással bízta meg Ehud Olmert ügyvezető miniszterelnököt. Olmert megígérte, hogy a lehető legrövidebb idő alatt alakítja meg kormányát, amely „a lehető legszélesebb alapokon nyugszik majd”. Ez azonban a kiszemelt pártok közti mély ideológiai különbségek miatt nem igérkezik sima folyamatnak.

A jobboldali Iszrael Beiteinu kormányszerepe sem kizárt

Bevezetés a vallástudományba

Bozóki András kulturális és Baráth Etele európai ügyekért felelős tárca nélküli miniszter tegnap szerződést írt alá Toller Lászlóval, Pécs polgármesterével az Európa Kulturális Fővárosa 2010 program beruházási és fejlesztési forrásainak biztosításáról. A város öt kulcsprojektjével 31,14 milliárd forint európai uniós és hazai forráshoz juthat 2007 és 2009 között.

Radikális megnyilvánulásaikról ismert közéleti szereplők is támogatják a Fidesz kampányát és felszólalnak nagygyűlésein, agitálnak a párt mellett. Kerényi Imre forradalomról, Bayer Zsolt KISZ-Führerekről, Döbrentei Kornél szakállasokról, Szentmihályi Szabó Péter pedig az SZDSZ férfiszimpatizánsairól írt, illetve beszélt.

Az Euroliga négy elődöntője közül egyedül a CSZKA Moszkva tudta eldönteni a két győzelemig tartó párharcot a második összecsapáson, miután idegenben is megverte az Olümpiakosz együttesét. Az oroszok már készülhetnek az április 28-30-ai prágai Final Fourra.A másik három páros még egy, mindent eldöntő mérkőzés erejéig pályára lép egymás ellen.

2006. április 6. 20:50

Csurka István szerint „a nemzetközi zsidóság parancsa” a MIÉP kiszorítása a Fidesz számára. Csurka szerint „a magát szociáldemokratának nevező liberálbolsi csapat” okosabban politizál, mert megalázkodik az SZDSZ előtt, ha kell, a hátára emeli és úgy viszi be a parlamentbe.

Izraeli katonák három éve szándékosan lőttek agyon egy brit operatőrt – erősítették meg londoni orvos-szakértők. A 34 éves brit férfi annak idején dokumentumfilmet készített egy palesztin menekülttáborról, a Gázai övezetben fekvő Rafah településen.

Izraeli katonák három éve szándékosan lőttek agyon egy brit operatőrt – erősítették meg londoni orvos-szakértők. A 34 éves brit férfi annak idején dokumentumfilmet készített egy palesztin menekülttáborról, a Gázai övezetben fekvő Rafah településen.

Mégsem eldöntött tény, hanem csak lehetőség, hogy a pápa jövő év elején Izraelbe látogat. Az AFP francia hírügynökség csütörtök este javítást adott arra a délutáni hírére, amely szerint a pápa jövő év elején ellátogat a zsidó államba. A javított változat szerint Simon Peresz izreli ex-kormányfő csütörtökön a Vatikánban, a pápai audiencia után újságíróknak azt mondta: „Lehetséges, hogy a pápa a jövő év első felében tesz látogatást” Izraelben.

Az Egyesült Államok egyelőre nem akar az Emberi Jogi Tanács tagja lenni, először inkább kivár, hogy felmérje, hogyan válik be az ENSZ állandó szerve, amely a hitelét vesztett Emberi Jogi Bizottságot fogja felváltani. Az ENSZ-közgyűlés ülésén a múlt hónapban csak az Egyesült Államok, Izrael, a Marshall-szigetek és Palau szigetállam szavazott az új testület megalakítása ellen.

MTI

Borókai Gábor, borokai.gabor@hetivalasz.hu

Olyan holokauszt-túlélőket keres a Simon Wiesenthal Központ, akik igazolni tudják, hogy a népirtással gyanúsított Polgár Lajos vezetésével alkalmaztak kínzásokat a nyilas uralom idején a Hűség Házában.

NOL * Népszabadság Online * 2006. április 6.

A 2003-as gázai esetről Londonban készült halottkémi jelentés

A Simon Wiesenthal Központ a Polgár Lajos kiadatása ügyében zajló eljáráshoz kér segítséget