Vereséggel kezdte szereplését Dávid Kornél csapata, a Tau Ceramica a férfi kosárlabda Euroliga negyeddöntőjének első mérkőzésén Athénban, a Panathinaikosz ellen. A magyar kosaras a kezdő ötösben kapott helyet a találkozón és 24 perc alatt tíz pontot, valamint öt lepattanót szerzett. A többi mérkőzésen is az alapszakaszban előkelőbb helyen végzett, otthon játszó csapatok diadalmaskodtak.
Népszabadság * Munkatársunktól * 2006. április 5.
Iráni-amerikai tárgyalás Irakról, hadgyakorlat-körítéssel
Népszabadság * Munkatársunktól * 2006. április 5.
Népszabadság * Munkatársunktól * 2006. április 5.
Elindult a próbaper a Szegedi Tudományegyetem ellen, mert az egyetem Budapest Média Intézetének (BMI) több hallgatója sérelmezte korábban, hogy jogtalan díjfizetésre kötelezték tanulmányaik során – közölte lapunkkal Schöberl Márton, a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája (HÖOK) elnökségi tagja. A diákok jogi képviseletét és a per költségeit a HÖOK vállalta magára. A keresetet múlt héten nyújtották be a bírósághoz.
Magyar születésű amerikai állampolgár lehet az ötödik űrturista – vált ismertté Moszkvában.
Szerda
Izraelben közös kormány megalakításáról kezd tárgyalásokat a Kadima és a Munkapárt, amint Móse Kacav államfő megbízza Ehud Olmert ügyvezető miniszterelnököt a kormányalakítással – ami legkésőbb vasárnap várható. Erről tegnap közös sajtóértekezleten számolt be Olmert és a Munkapárt elnöke, Amír Perec. „A Munkapárt lesz a Kadima első számú partnere a kormányban”, jelentette be Olmert.
A FAJüLDöZő ESZME, A GYILKOS RENDSZER NEM KAPHAT FELMENTéST
DR. RáCZ JENő EGéSZSéGüGYI MINISZTER LEVELE DR. FELDMáJER PéTERHEZ A MAZSIHISZ ELNöKéHEZ
NOL * Népszabadság Online * 2006. április 4.
A kóser telefon az egyik legújabb műszaki slágercikk Izraelben.
A Bálint Zsidó KÖzösségi Ház Cedakaritasz programjának közleménye
Forrás:Menház
Nem viseli tovább Johan Béla nevét az Országos Epidemiológiai Központ. Rácz Jenő emellett a magyar közegészségügyet megalapozó professzor szobrának eltávolítására is utasítást adott. A Szent-Györgyi Albert által nagyrabecsült professzor neve a Mazsihisz, s egyes történészek szerint nem méltó arra, hogy közintézmény nevét viselje, mivel 1944-ben a Sztójay-kormány egészségügyi államtitkára volt.
Az izraeli hadsereg azt állította, hogy lakatlan területet vettek célba, a palesztin szemtanúk szerint a lövedékek három házat találtak el
Kertész Imre interjúregénye az életéről, amelyet azonban ugyanannyira gondol fikciónak, mint a regényeit, egy kitalált személyről szól, aki ő maga.
Az izraeli parlamenti választásokon győztes Kadima párt vezetője koalíciós tárgyalásokat kezdene az Izraeli Munkapárttal.
A református egyház az 1956-1957-es esztendőkben. 520 oldalas dokumentumgyűjtemény, amelyben az egyház el akart számolni történetével, emberekkel, akik kitartottak és emberekkel, akik a hatalomra cserélték a hitet.

