Forrás: Népszava

Elindult a próbaper a Szegedi Tudományegyetem ellen, mert az egyetem Budapest Média Intézetének (BMI) több hallgatója sérelmezte korábban, hogy jogtalan díjfizetésre kötelezték tanulmányaik során – közölte lapunkkal Schöberl Márton, a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája (HÖOK) elnökségi tagja. A diákok jogi képviseletét és a per költségeit a HÖOK vállalta magára. A keresetet múlt héten nyújtották be a bírósághoz.

A HÖOK egy hallgató perköltségének finanszírozását vállalja, de jogsegélyt más diákoknak is biztosít. A hasonló helyzetben lévő hallgatóknak kívánnak precedenst teremteni a perrel. A HÖOK kereste a kompromisszumot a Szegedi egyetemmel, de nem jutottak egyezségre. Ugyanakkor az egyetem már változtatott jogsértő gyakorlatán, másképp hírdeti a képzést. A próbapert indító Swiderski Erika 2004-ben végzett a BMI-ben, s összesen 860 ezer forintot kellett fizetnie – szerinte jogtalanul – tanulmányaiért. Azért vállalta a nyilvánosságot, mert szeretné, ha a bíróság is alátámasztaná, hogy sokaktól jogtalanul szedték a tandíjat, s arra bátorít mindenkit, lépjen ez ügyben. (Népszava)

Útmutató az egyházi kifejezések helyesírásához

Útmutató egyházi kifejezések helyesírásához címmel kiadványt jelentetett meg az Apostoli

Szentszék magyarországi kiadója, a Szent István Társulat. A 22 oldalas, kis alakú füzet szótári részében 165 alapszó, összesen pedig 472 szó, kifejezés szerepel. A kiadványt eredetileg az egyházi sajtó munkatársainak szánták, de Veres András püspök, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) titkára szerint az sok esetben a világi sajtó számára is hasznos lehet. A püspök hangsúlyozta, hogy a kiadvány sok tekintetben hiányos, ugyanakkor alapul szolgálhat egy későbbi egyházi nyelvhelyességi kézikönyv összeállításához. A füzet tartalmát illetően kiemelte az ünnepek kisbetűssé vált egyházi írásmódját, szóba került továbbá a nemhívők, nemkeresztény, nemkatolikus ajánlott írásmód is. (MTI)

Nem viselik tovább Johan Béla nevét

Az egészségügyi miniszter utasítására az Országos Epidemiológiai Központ megválik Johan Béla nevétől, és a zsidótörvények végrehajtásában szerepet vállaló orvosnak a központ kertjében elhelyezett szobrát is eltávolítják, miután a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége levélben erre kérte Rácz Jenőt. Az egészségügyi tárca vezetője levelében jelezte Feldmájer Péternek, a Mazsihisz elnökének, hogy utasította Bujdosó László országos tiszti főorvost, 2006. május 30-ig készítse elő az Országos Epidemiológiai Központ alapító okiratának módosítását, és tegye meg az új elnevezéssel kapcsolatos intézkedéseket. (MTI)

Comments are closed.