Legalább 30 izraeli állampolgár utazik minden hónapban Kínába, hogy szervátültetést hajtsanak végre rajtuk, s a donorok kínai halálra ítéltek – adta hírül a héten egy izraeli napilap. A gyakorlat nem egyedi, az Egészségügyi Világszervezet szerint folyamatosan bővül az illegális szervkereskedelem, aminek oka, hogy egyre többen várnak transzplantációra. A legtöbb szerv még élő embertől származik, legtöbbször a legszegényebb országokból.
Az Országgyűlés elnöke (képünkön) is felszólal a IX. Szentpétervári Gazdasági Fórum holnap délelőtti ülésén. Szili katalin a magyar kormányzat és a parlamenti pártok képviselőiből álló küldöttség élén ma indul az orosz városba. Ezután nyitják meg a Magyar Köztársaság gazdasági eredményei című kiállítást, ahol Kiss Péter kancelláriaminiszter mond köszöntőt.
Az Egerből és a városkörnyéki településekről a haláltáborokba és munkaszolgálatra hurcolt zsidó áldozatokra emlékeztek a holokauszt 61. évfordulóján vasárnap, a hevesi megyeszékhelyen. „Néma csend üli meg Magyarország vidékének zsinagógáit” – mondta a megemlékezésen Radnóti Zoltán főrabbi. A vidék zsidóságát elhurcolták, és az egri zsidó temető kapuja is csak egy évben egyszer nyílik ki, azon a napon, amikor az áldozatokra emlékezünk – tette hozzá.
A négyhónapos izraeli-palesztin tűzszünetből történő kivonulással azért fenyegetőznek, mert szerintük az izraeli részről megsértik a fegyvernyugvást. A Hamász és Iszlám Dzsihád vezetői bejelentették, hogy a közeli napokban alakítják ki végleges álláspontjukat. Mahmud Abbász palesztin elnök és Ariel Saron izraeli miniszterelnök februárban hirdette meg a tűzszünetet, amelyhez később a két fegyveres csoport is csatlakozott.
Pakson három döntetlen született a III. Marx György emlékverseny első fordulójában. A játszmák korántsem zajlottak békés mederben, kölcsönös hibák, kihagyott lehetőségek, időzavarok jellemezték a játéknap küzdelmeit. Almási Zoltán sötéttel remizett Emil Szutovszkijjal. Az indiai Krishnan Sasikiran és a címvédő veterán Viktor Korcsnoj partijában a sakkóra is felmondta a szolgálatot, egy túlzottan „határozott” órakezelés nyomán.
Az izraeli miniszterelnök-helyettes szerint a Palesztin Hatóság megtorpedózta a béketárgyalások felújítását, mert elutasította a radikális csoportok lefegyverzését. Ehud Olmert azt mondta: ha a palesztinok nem harcolnak a terrorizmus ellen, akkor ők teszik meg, kiújul az erőszak, ami meggátolja a politikai rendezést. A palesztin külügyminiszter tegnap jelentette be, hogy a Palesztin Hatóság törvényesnek tartja a fegyverek birtoklását mindaddig, amíg tart területeik megszállása.

