Az Egerből és a városkörnyéki településekről a haláltáborokba és munkaszolgálatra hurcolt zsidó áldozatokra emlékeztek a holokauszt 61. évfordulóján vasárnap, a hevesi megyeszékhelyen. „Néma csend üli meg Magyarország vidékének zsinagógáit” – mondta a megemlékezésen Radnóti Zoltán főrabbi. A vidék zsidóságát elhurcolták, és az egri zsidó temető kapuja is csak egy évben egyszer nyílik ki, azon a napon, amikor az áldozatokra emlékezünk – tette hozzá. Ugyanakkor az elhunytak lelkei arra bíztatják a ma élőket, hogy őrizzék őseik hagyományát, hordozzák álmaikat és merítsenek erőt az elődök erejéből – hangsúlyozta a főrabbi. Seregély István egri érsek, a Magyar Katolikus Püspöki Kar elnöke felelevenítette, hogy 1944-ben 13 éves gimnazista volt, és az évek múlásával egyre inkább érzi a kor örökségének súlyát. Az egri érsek kifejezte reményét, hogy a nyomunkba lépők tanulnak az emberiség tragédiáiból és arra kérte Istent, hogy óvja meg a következő nemzedékeket az elvakultságtól. Ezt követően megemlékeztek az áldozatokról a református és az evangélikus egyház lelkipásztorai is. Az egri, illetve a környező településeken élő zsidóságot 1944 június 8-án hurcolták el az auschwitzi haláltáborba. A krónikák szerint a csendőrség összesen 2.794 embert gyűjtött össze a kerecsendi téglagyárban, majd átterelték őket a maklári vasútállomásra, ahonnan elindult a vonat Auschwitz felé.
A mintegy 2.000 elhurcolt egri zsidó közül, mindössze 215-en tértek haza a háború befejezése után.
Hatvanegy éve több, mint 1.200 zalaegerszegi és környékbeli zsidó vált a fasiszta koncentrációs táborok és a munkaszolgálat áldozatává, akiknek emlékére gyászmegemlékezést tartottak vasárnap Zalaegerszegen. „Többszázezer magyar zsidó és roma elhurcolását, legyilkolását egyetlen gondolat vezérelte: a másság iránti gyűlölet, (…) s olyan erőnek a támadása, amely csak pusztítani akart. De ma a gyűlölet helyett szívünkben a szeretetnek kell mindig erősebbnek lennie” – hangsúlyozta Schönberger András főrabbi a zalaegerszegi volt zsinagógában tartott megemlékezésen.
MTI-információ