Forrás: NOL

Lemondott tisztéről Heisler András, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségének (Mazsihisz) elnöke.

„Úgy éreztem, hogy a Mazsihisz apparátusa nem támogatja azokat a fejlesztési elképzeléseket, amiket én megpróbáltam megvalósítani” – indokolta döntését, amelyet a szervezet aznapi rendkívüli közgyűlésén jelentett be. Mint elmondta, az alapszabály szerint a Mazsihisz-nek hatvan napon belül kell új elnököt választania. Heisler András két évig volt a szervezet elnöke, és elődjeihez hasonlóan társadalmi munkában töltötte be a tisztséget.

„Négy nappal ezelőtt személyesen felkerestem Zoltai Gusztávot, a szervezet ügyvezető igazgatóját, és kértem nyugdíjba vonulását. Erre ő azonmód összehívta péntekre a rendkívüli közgyűlést, ahol ebbéli szándékomat igyekezett megkérdőjelezni” – avatta be az ügy részleteibe az MTI-t Heisler András. Mint megjegyezte, az alapszabály szerint a közgyűlést tíz nappal korábban kell összehívni. A lemondott elnök azt mondta, hogy sok fejlesztést sikerült elindítania; példaként említette a nemzetközi kapcsolatok magasabb szintre kerülését és a kárpótlás területén elért sikereket.

„Zoltai Gusztáv a hagyományos vezetési stílus képviselője, én új módszereket szerettem volna a közösség irányításába bevinni, sajnos sikertelenül” – mondta Heisler András. „Úgy gondoltam, nem szeretnék eredménytelen elnök lenni (…), a közgyűlésen azonban kiderült, hogy nincs a továbblépésre lehetőség, ezért lemondtam” – fogalmazott. Mint megjegyezte, noha a közgyűlés „többszörösen” kérte, hogy vonja vissza döntést, annak nem tett eleget, mert a lemondását kiváltó körülmények fennállnak.

(MTI)

One Response to “Lemondott a Mazsihisz elnöke”

  1. "Hagyomány, hagyomány..." Nehéz terhek, örök dilemmák

    „Hagyomány, hagyomány…”
    Nehéz terhek, örök dilemmák.