Az édesszájúaknak nem kell többé lemondaniuk a cukorkáról, legalábbis akkor, ha beválik az a diétás nyalánkság, amelyet egy izraeli cég dob hamarosan piacra.

A pápa az agyhalál állapotába került, vagyis nincs remény arra, hogy életben maradjon – jelentette egy olasz hírügynökség, ám az értesülést a Vatikán cáfolta. Ottani orvosi források szerint II. János Pál elvesztette eszméletét, állapota egyre súlyosbodik. Az olasz média szerint a Szent Péter-bazilika jobb oldali bronzkapuja is félig bezáródott, ami egy pápa közelgő halálának a hagyományos jele.

Szokatlan viadal színhelye péntek délután az izraeli Ramat-Gan stadionja, ahol „súlyos”, sőt túlsúlyos hölgyek csapnak össze. Az atlétikai versenyre ugyanis kizárólag olyan hölgyek jelentkezhettek, kiknek súlya meghaladja a 120 kilót – jelentette április elsején a „Vesztnyik Izráilja” című orosz nyelvű izraeli hírportál.

Népszabadság Online, 2005. április 1. 18:20

Az izraeli biztonsági erők és a zsidó telepesek képviselői megegyezésre jutottak, hogy a tervezett gázai kivonulás idején a katonák és a rendőrök nem lesznek felfegyverezve, a telepesek pedig önkéntesen átadják a tulajdonukban lévő fegyvereket. A cél az, hogy a várható összetűzések ne csapjanak át fegyveres harcba. A telepesek néhány vezetője azonban beismerte: nem tudja garantálni, hogy a szélsőséges telepesek be is tartsák a megegyezést és hogy ne akadjon köztük egy ‘forró fejű egyén’, aki tüzet nyit a katonákra.

Népszabadság Online, 2005. április 1. 15:30

Népszabadság Online, 2005. április 1. 15:27

Április elsejétől Izraelben tilos a libatömés, s ez nem áprilisi tréfa, hanem a valóság

Avokádó, mangó, papaja – ma már számunkra sem ismeretlen gyümölcsök. Ázletesek és vitaminban gazdagok, a tavasz eleji gyümölcshiányos időszakban is beszerezhetők a piacról. Érdemes kipróbálni a velük készíthető következő finomságokat.

A Fidesz helyi szervezete csütörtökön Szegeden tüntetett Székhelyi József beszéde miatt. Dobé István, a demonstráció szónoka hangsúlyozta: „senki emberfiának a földön, akkor sem, ha külföldi, vagy idegenszívű, nincs joga illetlenül a Himnusz szövegét megváltoztatva idézni, és mosdatlan szájára venni (…) kötelességünk, hogy megvédjük Himnuszunkat azoktól, akik számára nem jelent többet, mint egy dallam, aminek szövege is van, amit esetleg megváltoztatva, üthetnek egy jót azok lelkületén, akiknek ez szent”.

A világ számos országában fohászkodnak a hívek II. János Pálért

A világ minden tájáról összesereglett hívők imádkoztak péntek délelőtt a Szent Péter téren. A zarándokok elfogódottan és aggodalommal pillantottak fel az apostoli palota ablakaira, amelyek mögött II. János Pál haláltusáját vívja. Lengyelek egy csoportja égő gyertyákkal a kezében várakozik. ‘Turistaként érkeztünk Rómába, de amikor értesültünk a pápa állapotáról, azonnal ide siettünk’ – mondta egyikük. Az asszonyok közül többen sírtak, miközben a szentatyáért fohászkodtak.

Az Amnesty International jogvédő szervezet szerint sohasem látott mértékű szegénységet, munkanélküliséget és egészségügyi problémákat okoznak a megszállt területeken élő palesztinoknak az izraeli korlátozások. Csecsemők halnak meg például amiatt, mert a palesztin nők nem jutnak el idejében kórházba, az izraeliek ugyanis feltartóztatják őket az ellenőrző pontoknál.

A palesztinok nem utasítják el a területcsere gondolatát – mondta Naszer al-Kidve palesztin külügyminiszter egy spanyol lapnak nyilatkozva. A területcserét még Bill Clinton amerikai elnök vetette fel 2000-ben és benne foglaltatik a ‘Genfi felhívásként’ ismert megállapodásban is, amelyet 250 izraeli és palesztin vezető politikus és értelmiségi írt alá. Célja, hogy az izraeliek megtarthassák a megszállt területeken létesült nagyobb településtömböket, a palesztinokat viszont ugyanolyan nagyságú más területekkel kompenzálják. Al-Kidve az első hivatalos palesztin politikai tényező, aki nyilvánosan magáévá tette a területcsere eszméjét.

A NOX együttes lemezbemutató koncertje április 1-jén este 7-kor kezdődik a soproni Sportcentrumban.

Egy téves megjegyzés, és annak figyelmen kívül hagyása váltotta ki a magyar nyelvészek tiltakozását, miszerint a finnugrisztika ma is létező és tanított elmélet, ráadásul tudományosan bizonyított

Hazai vereséggel fejezte be szereplését a férfi kosárlabda Euroliga középdöntőjében Báder Márton csapata, a Cibona Zagreb

Egy több évszázados, fejetlen, ám igen színes és részletes Vénusz szobrot állítottak ki az Izraeli múzeumban egy évtizeddel annak észak-izraeli felfedezése után

Előítéletesek és pénzközpontúak a kollégisták a Felsőoktatási Kutatóintézet legújabb felmérése szerint – írja a Magyar Hírlap. Szakemberek szerint ebben semmi meglepő nincs, hiszen a fiatalok csak a társadalom és a felnőttek normáit próbálják követni.

Kisebbségellenes a kollégisták többsége