Forrás: MA

A világ minden tájáról összesereglett hívők imádkoztak péntek délelőtt a Szent Péter téren. A zarándokok elfogódottan és aggodalommal pillantottak fel az apostoli palota ablakaira, amelyek mögött II. János Pál haláltusáját vívja. Lengyelek egy csoportja égő gyertyákkal a kezében várakozik. ‘Turistaként érkeztünk Rómába, de amikor értesültünk a pápa állapotáról, azonnal ide siettünk’ – mondta egyikük. Az asszonyok közül többen sírtak, miközben a szentatyáért fohászkodtak.

2005.04.01 12:59 MTI

A világ számos országában imádkoztak pénteken katolikus hívők, más keresztény felekezetek tagjai, zsidó és muzulmán közösségek vezetői a haldokló pápáért.

A világ minden tájáról összesereglett hívők imádkoztak péntek délelőtt a Szent Péter téren. A zarándokok elfogódottan és aggodalommal pillantottak fel az apostoli palota ablakaira, amelyek mögött II. János Pál haláltusáját vívja. Lengyelek egy csoportja égő gyertyákkal a kezében várakozik. ‘Turistaként érkeztünk Rómába, de amikor értesültünk a pápa állapotáról, azonnal ide siettünk’ – mondta egyikük. Az asszonyok közül többen sírtak, miközben a szentatyáért fohászkodtak.

Tömegesen vonultak a templomokba a lengyelek, hogy a halál küszöbén álló II. János Pál pápáért imádkozzanak. Először azok a templomok teltek meg teljesen péntek reggel Krakkóban és Varsóban, ahol még saját nevén, Karol Wojtylaként püspöki feladatokat látott el, mielőtt 1978-ban pápává választották. Szülővárosában, a dél-lengyelországi Wadowicében a polgármester szerint ‘hihetetlen feszültség’ uralkodik. Imát mondanak péntek este a varsói zsinagógában is a pápa egészségéért, azért, hogy a katolikus egyházfő felépüljön betegségéből – közölte Michael Schudrich, a 30-40 ezer főt számláló lengyelországi zsidó közösség főrabbija. Szavai szerint ‘kétezer éve senki sem tett annyit a zsidók és a katolikusok közti megbékélésért, mint II. János Pál’.

A bécsi Stephansdomban is jóval többen imádkoznak, mint szokásosan, a hívők gyertyákat gyújtanak – közölte a Kathpress katolikus hírügynökséggel a dóm plébánosa. ‘A híveken érzékelhető az a döbbenet, amelyet a pápa súlyos egészségi állapotáról szóló hírek váltottak ki’ – közölte benyomását. Hozzátette: a déli, a kora esti és az esti ájtatosságokon egyaránt imádkoznak a Stephansdomban a szentatyáért, hogy ezt a nagyon súlyos válságát is átvészelje. ‘Ha Isten mégis magához szólítaná, a bécsi érsekség minden templomának harangja megszólal a halálhír beérkezésekor’ – mondta.

‘Imádkozunk egy igaz emberért.’

André Vingt-Trois párizsi érsek jelezte, hogy misét mond péntek este a szentatyáért a párizsi Notre-Dame székesegyházban, és felkérte érsekségének minden plébánosát, hogy ők is imádkozzanak II. János Pálért. Felszólította az egyszerű hívőket is, hogy ‘kérjék a Szűzanya segítségét’. Nemcsak katolikus, hanem muzulmán vallási vezetők is imádkoztak Franciaországban a pápáért. A mintegy ötmilliós franciaországi muzulmán közösség egyik vezetője ‘a béke embereként’ jellemezte a katolikus egyházfőt. Dalil Boubakeur, a Muzulmán Hit Francia Tanácsa nevű szervezet vezetője kijelentette az RMC francia rádiónak adott nyilatkozatában: ‘Természetes számunkra (franciaországi muzulmánok számára), hogy imádkozunk egy igaz emberért.’

Cormac Murphy O´Connor, Westminster érseke a brit BBC rádióban felszólította híveit: imádkozzanak a katolikus egyházfőért, akinek drámaian megromlott az egészségi állapota. Egyúttal elmondta: már felhívása előtt is sokan keresték fel a Westminster apátság templomát, hogy imát mondjanak II. János Pálért.

A Fülöp-szigeteken, Ázsia egyetlen olyan országában, ahol a katolikusok alkotják a lakosság túlnyomó többségét, a hívők misék és közös imák sokaságán fejezték ragaszkodásukat a nagybeteg egyházfőhöz. Hernando Coronel, a Fülöp-szigetek katolikus püspöki konferenciájának elnöke is felszólította az egész ország lakosságát, hogy mindenki imádkozzék a szentatyáért.

A pápa török merénylője, Mehmet Ali Agca is imádkozik isztambuli börtöncellájában ‘testvéréért’, II. János Pál pápáért – közölte Isztambulban az 1981-es merényletet végrehajtó, jelenleg törökországi börtönbüntetését töltő elítélt ügyvédje. Szavai szerint ügyfele ‘nagyon szomorú’ a Vatikánból érkező komor hírek miatt, és ‘gyors gyógyulást’ kíván a katolikus egyházfőnek.

Comments are closed.