Forrás: Népszava

Az izraeli biztonsági erők és a zsidó telepesek képviselői megegyezésre jutottak, hogy a tervezett gázai kivonulás idején a katonák és a rendőrök nem lesznek felfegyverezve, a telepesek pedig önkéntesen átadják a tulajdonukban lévő fegyvereket. A cél az, hogy a várható összetűzések ne csapjanak át fegyveres harcba. A telepesek néhány vezetője azonban beismerte: nem tudja garantálni, hogy a szélsőséges telepesek be is tartsák a megegyezést és hogy ne akadjon köztük egy “forró fejű egyén”, aki tüzet nyit a katonákra.

Ariel Saron izraeli miniszterelnök elmondta a Yediot Ahronot című izraeli lap tudósítóinak, hogy el szeretné kerülni a kiürítendő zsidó települések házainak lerombolását. A tervek szerint csak a zsinagógákat rombolnák le, a házakat és a mezőgazdasági üzemeket vagy az ENSZ-nek, vagy a Palesztin Hatóságnak adnák át. Saron megjegyezte, hogy ennek érdekében megállapodásra kellene jutni a Palesztin Hatósággal, ami megegyezik Mahmúd Abbász (Abu Mazen) palesztin elnök kívánságával, de Ahmed Korei (Abu Alla) miniszterelnök ellenkezése miatt a megállapodás egyelőre nem jöhetett létre. Abu Alla ellenkezésének oka egyrészt az utóbbi időben állandóan mélyülő ellentét közte és Abu Mazen között, másrészt azon meggyőződése, hogy Saron részéről a gázai kivonulás csak taktikai lépés, amely a zsidó települések megerősítését hivatott szolgálni Ciszjordánia megszállt területein s ezért nincs helye semmilyen megállapodásnak az izraeli miniszterelnökkel.

A palesztin ellentétek tegnap Taufik Tiravi, a ciszjordániai biztonsági szolgálatok vezetőjének lemondásában is megnyílvánultak. Mahmúd Abbásznak címzett levelében lemondását Tiravi az “egyre terjedő anarchiával” indokolta. Szerinte a keddi ramallahi lövöldözések és rendbontások bebizonyították, hogy mai helyzetükben a palesztin biztonsági szervek nem képesek biztosítani a rendet. A lövöldöző fiatalok Abbász azon utasítása ellen tüntettek, amely a féllegális fegyveres csoportok lefegyverzésére irányul. Rálőttek a palesztin kormány székhelyének épülettömbjére, a Mukatára is. Abbasz azonban Tiravi lemondását nem fogadta el.

Népszava online

Comments are closed.