Wigner Jenő
„Nincs annyi időm, hogy politikus legyek”
A marslakók kora
Furcsa nyelven beszélnek, amelyet csak maguk értenek, és zseniálisak – nem lehetnek mások, csak marslakók. A negyvenes években az Egyesült Államokban divatba jöttek a marslakók – gondoljunk csak Orson Welles kisebbfajta pánikot okozó rádiós hangjátékára egy képzeletbeli marslakó-invázióról. A hangjátéknak aligha van köze az elnevezéshez, de Welles valahol mégis rátapintott a lényegre: a marslakók Amerikában voltak, öt magyar zsidó tudós személyében, s tevékenységük döntő hatást gyakorolt a 20.
A marslakók kora
Uj Péter: Közlegelő-katasztrófák
A svéd akadémia döntéseit figyeli a tudományos világ
2003 (4 éve történt) 95 éves korában meghalt Teller Ede atomfizikus.
KOVÁCS LÁSZLÓ: Azonosulás Mars istennel
KOVÁCS LÁSZLÓ
A tervek szerint még az idén elhelyezik Kertész Imre szobrát a magyar származású Nobel-díjasok egri szoborparkjában, amelyet a Wigner Jenő műszaki, informatikai középiskola udvarán alakítottak ki.
Cukorfalat és társai
2007.01.09., 2007. évfolyam, 1. szám
Halott költőfejedelem
96 éves volt. Pénteken egész nap folytak a találgatások, igaz-e a hír? Végül késő délután felesége, a nála több mint 60 évvel fiatalabb, Faludy-Kovács Fanny megerősítette, hogy elment. Gyuri bácsi a 20. század szemtanúja volt. 1938-89 között minden magyar politikai rendszer üldözöttje volt. És persze közben mindezt versekbe öntötte.
Czeizel Endre: A Szent-Györgyi-Bay-modell
Czeizel Endre
Marslakók és főszereplők
Aki még nem tapasztalta, milyen érdekfeszítő olvasmány lehet egy-egy tudóssal készült beszélgetés, vagy az életpályáját bemutató esszé, annak érdemes kézbevennie a Vince Kiadó elegáns kötetét. Mindjárt kettőt.
könyv
Aki még nem tapasztalta, milyen érdekfeszítő olvasmány lehet egy-egy tudóssal készült beszélgetés, vagy az életpályáját bemutató esszé, annak érdemes kézbevennie a Vince Kiadó elegáns kötetét. Mindjárt kettőt.
Világformáló marslakók
„Csak akkor tudunk olyan magyar tudósokat kinevelni, akik itthon tudnak nagyot alkotni, ha szembe nézünk azzal, ami az öt legnagyobb magyar származású természettudóssal történt” – hangsúlyozta az InfoRádiónak Hargittai István akadémikus a „Világformáló Marslakók” című könyvének bemutatóján.
A szellem családfája
Nem csak akkor vinném el a fizika családfáját bemutató kamara kiállításra a Magyar Szabadalmi Hivatal Konferenciatermébe diákjaimat, ha történetesen fizikatanár lennék, hanem akkor is, ha történelmet oktatnék. Az emberiség históriáját ugyanis nem első sorban hadvezérek és királyok alakítják, hanem tudósok, mérnökök, fizikusok is. Erre is emlékeztet a Fizika Évének egyik jelentős eseménye, a Szellemi családfa című tárlat, amely szeptemebr 15-29-ig látható a Garibaldi utcában.






