
Kitelepítettek és hozzátartozóik tartottak megemlékezést Kónyapusztán pénteken az egykori, tizenkét települést magába foglaló „hortobágyi zárt területek” egyik helyszínén. Ötvenhét éve a hatvani vasutastelepről a kónyai juhhodályba száműzött harmincnégy vasutascsalád bűne az volt, hogy a telep közel volt a város ferences kolostorához. A Duna Televízió ma este vetíti a megemlékezésről készült filmet, és közvetítést ad a hodályban tartott éjféli istentiszteletről.

Szokatlanul keményen bírálta az amerikai elnök Szíria vezetőjét. Két hete az annapolisi közel-keleti találkozón még úgy tűnt, hogy javul Washington és Damaszkusz kapcsolata.

Kövér László: Laborc Sándor vezetésével a Nemzetbiztonsági Hivatal törvényes ellenőrzési szerepe ellehetetlenül.

Pénzügyekben nem lesz partner az illúziógyártáshoz a kormányfő. Gyurcsány Ferenc azonban úgy véli, 2009-ben megteremthetők az euró bevezetésének feltételei.

Forrás: Magyar Hírlap Nyitott kapukat döngethetnek mostantól az Európába, de mindahányan igyekvő magyarok. Három és fél évvel az uniós csatlakozás után ugyan, de végre – és remélhetőleg végleg – felnyitják […]

Forrás: Magyar Hírlap Sors bona, nihil aliud! (Jó szerencse és semmi más.) Állok a hegyvidéki lottózóban, előtte otthon hosszú negyedórákig rágtam a ceruzámat, számokra gondolva. Nem egyszerűen gondolva. Szuggerálva a […]

Mit kezdjünk vele? – Kádár János (1912-1989) címmel jelentetett meg könyvet a XX. Század Intézet. A kötet tegnapi bemutatóján Schmidt Mária, a Terror Háza főigazgatója elmondta: a nemrégiben rendezett konferencia anyagának írásos formájából nem csak Kádár politikai tevékenységéről, hanem magánéletéről is több érdekességet megtudhatunk.

Huszonnégy órán belül több mint egy tucat palesztin fegyveressel végzett az izraeli hadsereg a Gázai övezetben. A Hamasz és az Iszlám Dzsihád válaszcsapást ígért.

Egyedülálló lehetőség kínálkozik a független palesztin állam megteremtésére.

Kirekesztő és antiszemita megnyilvánulásai miatt vonhatja felelősségre ifjabb Hegedűs Lorántot pénteken a református egyházi bíróság. Horváth György ügyész elmondta: a lelkész hivatalvesztését kéri a joghatóságtól. Ifjabb Hegedűs Loránt szerint ezzel a kijelentéssel az ügyész megsértette az egyházi jogot.

A Koszovó jövőbeni státusát meghatározó folyamat miatt az albánokon és a szerbeken kívül mindazok izgulnak, akik el nem ismert államokat hoztak létre. Az egyik ilyen terület szinte a szomszédban van. A Moldovából kiszakadt Dnyeszter menti Moldáv Köztársaságban egyesek azt remélik, hogy a koszovói rendezés után ők is közelebb kerülhetnek a függetlenséghez.

A washingtoni képviselőház az amerikai titkosszolgálatok jövő évi működéséről és költségeiről döntött. A büdzsé meghaladja az ötvenmilliárd dollárt, viszont tiltja az erőszakos vallatást. A Fehér Ház vétózna.

A XIII. kerületi szocialisták érdekesen intézik a kínos ügyeket, ebben az esetben az antiszemita kijelentéséről elhíresült Döry Miklósét. Ahelyett, hogy felelősségre vonták volna a kerületi szocialista képviselőt, inkább a nemtelen támadást választották.