
Nem támogatja a miniszterelnök az árpádsávos zászló betiltását – derül ki egy lapunk birtokába jutott válaszlevélből, amit a kormányfő nevében a miniszterelnöki titkárság vezetője írt a Mazsihisz vezetőinek.

„Megfordult a fejemben, hogy a verés nem egyszeri alkalom volt, és a támadók visszatérnek” – mondta lapunknak Csintalan Sándor, a Hír Televízió kedden este négy ismeretlen által bántalmazott műsorvezetője. Bencze József országos rendőrfőkapitány ötmillió forintos nyomravezetői díjat tűzött ki annak, aki segít kézre keríteni a volt MSZP-s politikus támadóit.

Szentendrén a festőművész házaspár életművét bemutató kiállítással ma nyílik meg újra az Anna Margit-Ámos Imre Múzeum.

Téma: újságírók elleni atrocitások

Megkezdődött az emberi jogok kampányéve. Az ENSZ szerint gyakran hiányzik a politikai akarat a nemzetközi normák betartásához.

Iráni atomtudósokat próbált Nyugatra szöktetni az Egyesült Államok hírszerzése, olvasható a Los Angeles Times honlapján. Az amerikai lap információi szerint a CIA még 2005-ben indította el titkos, úgynevezett Agyelszívás műveletét, amelynek keretein belül egyrészt szabotálni kívánta Teherán nukleáris programját, másrészt újabb adatokat próbált szerezni a folyamatról.

Vámos György legutóbb Gyurcsány Ferencnek írt nyílt levelet. Mint mondja, zsidó emberként afelől érdeklődött a kormányfőnél, hogy mikor hagyja abba a kormányoldal a Vámos által zsidó aduként aposztrofált gyakorlatot. Szerinte a hazai zsidóságnak rövid időn belül szemléletváltásra és újabb önértékelésre van szüksége.

Nagy port vert fel a legelismertebb izraeli jogvédő szervezet jelentése, amely beszámol a rasszizmus terjedéséről az izraeli társadalomban.

Az Egyesült Államok európai szövetségesei támogatják az Irán elleni újabb szankciókat – ezt szűrte le Condoleezza Rice amerikai külügyminiszter brüsszeli látogatásának első napján. A Biztonsági Tanács két állandó tagja – Oroszország és Kína – azonban más véleményen van.

Postai küldeményként feladott robbanószerkezet ölte meg egy ügyvédi iroda alkalmazottját, egy titkárnőt Párizs nyolcadik kerületében, öt másikat pedig megsebesített – egyiküket súlyosan. A robbanás a Malesherbes boulevard 52. szám alatti épület negyedik emeletén történt, egy főként ingatlan- és biztosítási ügyekkel foglalkozó ügyvédnő irodájában. Az ügyvédnő nem érti a történteket, mint mondta, nem foglalkoznak „kényes ügyekkel”.

Forrás: Magyar Hírlap Véget ért a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia téli ülése, ezen egyebek között az egyházi fenntartású szociális intézmények sorsáról is tárgyaltak. „A módosított szociális törvény tovább szigorította a […]

Mózes Miklós, Székesfehérvár

Forrás: Magyar Hírlap Két nap alatt négy palesztin vesztette életét a Gázai övezetben izraeli légitámadásokban, ugyanennyien megsebesültek. A tegnapi incidensben – az izraeli légierő szerint – egy Hamasz-egységet céloztak, amely […]

Bemutatták Gyurgyák János: Ezzé lett magyar hazátok – A magyar nemzeteszme és nacionalizmus története című, az Osiris Kiadó gondozásában megjelent könyvét hétfőn, az Országos Széchényi Könyvtár dísztermében.

A Honfoglalás, a Sacra Corona és számos televíziófilm rendezője, Koltay Gábor új filmmel jelentkezett. A mű Wass Albert életéről szól, Adjátok vissza a hegyeimet! címmel.