Domonkos István
Megöregedtem, beteg lábaim már nem vihetnek ki december 12-én Antall József sírjához, csak magányomban róla emlékezem, lélekben ott leszek, és én is leteszem az emlékezés koszorúját.
De míg gondolataim a korszakot meghatározó államférfi és jó barát országunkat és nemzetünket újjáépítő munkásságán méláznak, a napi újságok fekszenek előttem, és megütközve olvasom a hírt: a Mazsihisz visszautasította Sólyom László meghívását (MH, 2007. december 4.) egy olyan közös találkozóra, amelyen a történelmi egyházak együtt ülnének a fehér asztalhoz. A Mazsihisz arra hivatkozik, hogy a köztársasági elnök megakadályozta a gyűlöletbeszédről szóló törvény mielőbbi hatályba lépését. Mit is mondott erről a kérdésről Antall József 1990. július 8-án, mikor avatóbeszédet tartott a magyar zsidó mártírok emlékművénél? Így szólt: „Szeretném, ha mindenki tudná, hogy az a magyar kormány, amelyik ma, e nehéz időkben, arra vállalkozott, hogy vezesse ezt az országot, és kivezesse abból a válságból, amelybe több évtizedes diktatúra taszította, felelősséget érez a Magyarországon élő zsidó közösségért is, és ez a kormányzat kötelességének tekinti, hogy a Magyarországon maradt zsidó közösséget megvédelmezze. Remélem, erre nem lesz szükség soha; de minden ordas eszmétől, minden olyan gondolattól, ami a múltra emlékeztet, mi megvédjük a zsidó közösséget.” (Antall József, Modell és valóság II. 83. o.)
Az ordas eszmék és a múltra emlékeztető magatartások bizony megelevenedtek, virulensen terjednek. Egyetértek a zsidó felekezet vezetőivel, itt hiba a halogatás!
Domonkos István, a Bajcsy-Zsilinszky Társaság régi tagja
