Forrás: Magyar Hírlap

Pénzügyekben nem lesz partner az illúziógyártáshoz a kormányfő. Gyurcsány Ferenc azonban úgy véli, 2009-ben megteremthetők az euró bevezetésének feltételei.

Gyurcsány szerint jövőre állást lehet foglalni az euró bevezetéséről (Fotó: Horváth Péter Gyula)

· Simon János: ott van homlokán az őszödi beszéd pecsétje

Hatalmas siker, hogy a kormány döntésre változtatta parlamenti támogatását, átalakította a felsőoktatást, a közigazgatást és az egészségügyet – emelte ki tegnapi évzáró tájékoztatóján Gyurcsány Ferenc. Megjegyezte, hogy az utóbbi területen ilyen brutális nyomás még nem nehezedett kormányra, s ennyire nyilvánvalóan még nem fenyegettek meg képviselőket sem. A miniszterelnök ezért sikernek tartotta azt is, hogy a koalíciós frakciók létszáma nem csökkent, a kormány politikájával szemben pedig nem jelent meg alternatíva. A kormánytagok munkáját januárban értékeli a kormányfő. A Fidesz kritikájára reagálva az idei évről szólva elmondta: a jövedelmek reálértéke 30-31, a nyugdíjaké negyven százalékkal nagyobb most, mint 2001-ben. „Csökkent a közéleti erőszak” – állapította meg -, de aggasztónak nevezte a szélsőségek, a rasszizmus és az antiszemitizmus megjelenését. Az utóbbi napok politikusok elleni közvetlen vagy közvetetett támadásaival kapcsolatban leszögezte: akit erőszak ér, bármelyik oldalon áll is, szolidaritást kell vállalni vele.

A kormányfő nyugodtabb 2008-as évet vár, amelyben a költségvetés egyensúlya helyett a versenyképességet támogató politikára helyeződik a hangsúly. Ezért egyik legfontosabb feladat lesz az adórendszer megújítása. Gyurcsány szerint jövőre állást lehet foglalni az euró bevezetésének időpontjáról. Az eurót a lehető legkorábban kell bevezetni, amikor ennek a feltételei, a maastrichti kritériumok megvannak – jelentette ki a miniszterelnök. E kritériumokat szerinte 2009-ben teljesítheti az ország, de figyelembe kell venni a szlovén tapasztalatokat, ahol az euró bevezetése miatt a kormánynak nincs monetáris eszköze az öt-hat százalékos infláció megfékezésére. A kormányzati negyedet érintő kérdéssel kapcsolatban a miniszterelnök azt mondta: áttekintették a beruházás helyzetét, és megállapították, hogy a menetrendben nincs csúszás.

Németh Era

Comments are closed.