Kezdőlap » JNA24 médiafigyelő

JNA24 médiafigyelő

Egy időben tüntettek romák és nem romák a Fejér megyei Pátkán. A faluban két hete Molotov-koktélokat dobtak romák házaira. A rendőrség 3 helyi polgárőrt gyanúsít a bűncselekménnyel. A roma érdekvédelmi szervezetek képviselői azt mondják: mesterségsen szított gyűlöletkeltés folyik Pátkán, de bíznak a békés megoldásban.

A színész újabb botrányba keveredett a szcientológia miatt, egy pszichiáter szerint gyerekkori problémákra vezethető vissza a szekta iránti elkötelezettsége. Tom Cruise azonban nem hagyta annyiban a vallását firtató negatív véleményt, a pszichiátert egy hozzá nem értő amatőrnek titulálta, míg az ügyvédje lenácizta a televíziós műsorvezetőt, Dr. Drew Pinsky-t.

Dr. Feldmájer Péter a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége Elnökének beszéde. Elhangzott a Váci Zsinagóga újraavatásán 2008. június 1-én

Az utóbbi években felgyorsult a budapesti Belső-Erzsébetváros régi pesti zsidónegyedként ismert részének a pusztulása.

Augusztus 30.-és szeptember 8.-a között rendezik meg ebben az évben a Zsidó Nyári Fesztivált.

Deborah, a 88 éves Devonshire-i özvegy hercegné az utolsó élő Mitford lány. A Guardian című brit lapnak a jómodorról, a családról, és arról beszélt, hogy miként teázott a Führerrel.

Izrael átadta Egyiptomnak – mint közvetítőnek – azon feltételeinek listáját, amelyek teljesülése esetén hajlandó fegyverszünetet kötni a Gázai övezetet uraló Hamász palesztin radikális szervezettel – az izraeli védelmi minisztérium.

Komoly siker

Rohamrendőrök indultak a romák házai felé a Fejér megyei Pátkán pénteken kora este, mikor a településen szervezett gyűlés után állítólag egy vascsövekkel felszerelt csoport jelent meg a házaknál – adta hírül a hirado.hu. Hogy pontosan mi történt, még nem tudni. A településen a helybeliek a Magyar Gárdával tartottak gyűlést és az ott lakó romákkal akartak együttműködési kódexet aláíratni. A romák az aláírást megtagadták.

Rohamrendőrök indultak a romák házai felé a Fejér megyei Pátkán pénteken kora este, mikor a településen szervezett gyűlés után állítólag egy vascsövekkel felszeret csoport jelent meg a házaknál. Hogy pontosan mi történt, még nem tudni – tájékoztatott a Független Hírügynökség helyszíni tudósítója. A településen a helybeliek a Magyar Gárdával tartottak gyűlés és az ott lakó romákkal akartak együttműködési kódexet aláíratni. A romák az aláírást megtagadták.

Belpolitikai Napló

Belpolitikai Napló

Forrás: Origo Jerevánban, a Karen Aszrjan emlékverseny ötödik fordulója után Lékó Péter félpontos előnnyel vezet. Nagymesterünk először az angol Michael Adams ellen nyert 1,5-0,5-re, sötéttel érdekes végjátékban győzött, majd világossal […]

Senkit nem találtak a rohamrendőrök Pátkán, aki vascsövekkel felfegyverkezve támadt volna helyi cigányok házaira – értesült a HavariaPress.

A békesség, a nyugalom, a tisztesség és az összefogás jelszavával, s a Magyar Gárda mintegy 120-130 tagjának részvételével, rendkívül nagy rendőri biztosítás mellett tartottak falugyűlést pénteken Pátkán; a fórumot a Polgári Összefogás Pátkáért Civil Szövetség szervezte. A demonstráció a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság közleménye szerint „rendben, nyugalomban zajlott, nyolc embert igazoltattak, további rendőri intézkedésre nem került sor”.

Forrás: Magyar Hírlap Nyolcvan felé sem lanyhuló kutatókedvem fokozottan a világtörténelem ismeretlen szereplői életének felderítésére irányul. Olyan emberek rendhagyó sorsa érdekel, akik kívül esnek a történészek látókörén. Gondolom, hogy Bonaparte […]

Forrás: Magyar Hírlap „Rezi György vendéglős” – csupán ez áll a Serpenyős étterem tulajdonosának névjegyén. Ismerni kell a szavak helyi értékét. Nem mesterszakács, nem séf és nem vendéglőtulajdonos. Hanem vendéglős. […]

„Minden háztartásban akad olyan piszkos rongy, amit valamire fel lehet használni”

Boldog, aki olvassa

Garrido és Branquinho emlékét kétnyelvű tábla őrzi az Intercontinental Szálló Dunakorzó felőli oldalán, az egykori Ritz helyszínén (Foto: Horváth Péter Gyula)