Forrás: Magyar Hírlap

Nyolcvan felé sem lanyhuló kutatókedvem fokozottan a világtörténelem ismeretlen szereplői életének felderítésére irányul. Olyan emberek rendhagyó sorsa érdekel, akik kívül esnek a történészek látókörén. Gondolom, hogy Bonaparte Napóleonról az olvasó mindazt tudja, amit illendő tudni róla. Végtére is seregnyi könyv, számos színmű és romantikus felhangú film őrzi a legendás hírű francia császár emlékét. Ugyanez nem mondható el Kohn Tóbiásról, holott jelentős szerepet játszott Napóleon életében. Nevét írhatnám akár “franciául” is, de számomra Tobias Cohn ettől még Kohn Tóbiás marad. Egy mélyen vallásos francia zsidó a sok között.

Nem árt tudni, hátha megkérdezi tőlünk a rendőr, hogy a “gall” Tóbiás mester Napóleon pedikűröse volt. Ha a császár betette a lábát a lavór meleg vízbe, Kohn Tóbiás alaposan “a körmére nézett”, aztán hozzálátott udvari kötelezettségei teljesítéséhez. Mesterségét olyan magas fokon művelte, hogy utóbb a Bourbonok is igényt tartottak szolgálataira. Napóleon fénykorában a császári udvar tagjai, a főpapok és főurak az előkelőség bizonyítékát látták abban, hogy Kohn Tóbiás otthonukban látogatta őket. Ezt azért hangsúlyozom, mert olvastam valahol, hogy Napóleont a waterlooi ütközet előtt kínzó fájdalmak gyötörték. De nem a lába miatt! Kohn Tóbiás ugyanis munka közben nem vágta meg soha. A császár kínjait a kiújult aranyere okozta, ezért nem tudott lóra ülni, és kénytelen volt a “földszintről” irányítani a hadműveletet. Figyelmét a harcmezőről azonban elterelték anális gyötrelmei, aminek következtében csökkent koncentrálóképessége. Megértem szegényt, mivel magam is rendkívül “aranyos” vagyok, hosszú éveken át szenvedtem ettől a bonapartista szindrómától. El ne kiabáljam, már hosszú ideje nem akadályozza írói munkásságomat. Igaz, gondosan vigyázok magamra, talán jobban, mint Napóleon. Még hintalóra sem vagyok hajlandó felülni, csatákat nem kezdeményezek, Wellingtont pedig kizárólag bélszínszelet formájában ismerem. Azt is csak étlapokról. Kohn Tóbiás hozzáértő munkáját dicséri, hogy még VII. Pius pápa is kegyesen fogadta őt, amikor – Napóleon ajánlatára – színe előtt megjelent! A pedikűrös Kohn uniformist, háromágú kalapot, kardot viselt, ajtaján császári címer díszlett, mint Napóleon személyes tisztviselőjének, aki szolgáltatásáért hatezer frank fizetést húzott. Párizsban rendkívül népszerű alak volt, akit öregkorában is megbámultak különös viseletében a Champs Élysées-n. Mikor 1835-ben elhunyt, tetemes vagyont hagyott jótékony célokra. Nem nagy műveltségű, de jó ember volt. Napóleont talán senki sem látta annyiszor köntösben, mint ő, ezért joga volt közvetlenebb hangnemben beszélni a nagy uralkodóval. Tény, hogy Kohnt a restauráció is átvette és megtartotta hivatalában. Ez is bizonyítja ügyességét és szakértelmét.

Amikor az 1805. évi hadjárat után Párizsba érkezett a császár, azonnal magához hívatta. Tóbiás kissé túlbuzgón látott munkához, mire Napóleon figyelmeztette: csinálja lassabban, mert félő, hogy melléfog a kése. Kohn így felelt: “Felség, sohasem leszek olyan gyors, mint felséged volt az austerlitzi győzelemben.”

A Fontainebleau-ba internált VII. Pius pápa is meg volt elégedve Tóbiással, csak akkor vágott furcsa arcot, amikor Napóleon közölte vele, hogy házi tyúkszemvágója – zsidó. A császár ezen jóízűen nevetett, a pápa kevésbé…

Kohn Tóbiás sohasem szegte meg vallása törvényeit. Eljárt a zsinagógába, a szombatot nem szentségtelenítette meg soha. A restauráció alatt Berry hercege, XVIII. Lajos unokaöccse a zsidó újév első napján hívatta el a zsinagógából. Tóbiás előbb ijedten Michel Seligmann főrabbihoz sietett, és tanácsot kért tőle.

– Próbáljon kibúvót találni… – tanácsolta a főrabbi. Kohn ezután felment a Tuileriákba, ahol a herceg már türelmetlenül várta. Azt akarta, hogy Tóbiás azonnal vágja ki sajgó tyúkszemeit. Kohn megvizsgálta a fájó lábat, aztán sajnálattal jelentette ki, hogy a herceg lába erős gyulladásban van, ezért nem lehet késsel hozzányúlni, hanem előbb két napig borogatni kell, és csak a gyulladás elmúltával lehet operatív módon beleavatkozni. A borogatás valóban jót tett, enyhítette a herceg fájdalmát, és Kohn Tóbiás is megőrizte a nagy ünnep szentségét. Elképzeltem – mondhatnám úgy is: kitaláltam – egy jelenetet. Napóleon 1812-ben magához rendeli Tóbiást.

– Vegyen magához meleg öltözetet Kohn, hadjáratot indítok Oroszország ellen!

– Én pedikűrös vagyok, felség, nem vitéz…

– Nem nélkülözhetem magát, Kohn, el kell kísérnie, hogy szükség esetén rendelkezésemre állhasson!

– Nem tudok lovagolni, felség…

– Majd felül egy szekérre…

– Úgy hallottam, ott nagyon hideg van.

– Egyiptomban pedig nagyon meleg! Akkor miért nem sopánkodott?

– A sivatag nekem hazai pálya, felség, az őseim évezredeken át akklimatizálódhattak…

– Ne akadékoskodjon, Kohn! Velem jön Oroszországba!

– Szabad megkérdeznem, felség, hogy mit csinálunk ott?

– Előbb felgyújtom Moszkvát, utána beáztatom a lábamat, maga pedig kezelésbe vesz!

– Parancsára, Sire…

Amikor Napóleont száműzték Szent Ilona szigetére, oda már nem követte őt Kohn Tóbiás. A Bourbonok szolgálatába állt. Munkahely-változtatásáról a Mikszáth Kálmán által is felhasznált szólásmondás jut az eszembe: “Szeretném azt a kormányt látni, amelyet én ne támogatnék.”

Mikszáthnak, ha élne, bizonyára más lenne a véleménye ma…

Szilágyi György

Comments are closed.