Még csak most mutatták be, de máris díjazták Időpont: 2006-03-17 19:46:24
Lexikonok
Menyasszonytánc című darabjával elnyerte a zsidó kultúra támogatására létrehozott európai szövetség, az EAJC egyik díját Jávori Ferenc, a Budapest Klezmer Band vezetője.
„Kultúrharcosok” klubja a Fideszben?
Az elemző, a kommunistázó és a demonstrátor
Csurka István arra a kérdésre, hogy hogyan képzeli el a költségvetési hiány csökkentését, azt válaszolta, hogy a kamatok nem fizetésével és a nemzeti bank pénzkibocsátásával.
A kormányzat jogi és biztonsági illetékesei döntenek arról, hogy izraeli bíróság elé állítsák-e Szaadot
Népszabadság * Hírösszefoglalónk * 2006. március 17.
Megnőtt a Kadima (Előre) párt támogatottsága a jerikói börtön elleni izraeli katonai ostrom után a legutóbbi közvélemény-kutatások szerint.
NOL * Népszabadság Online * 2006. március 16.
Nagygyűlést tartott a MIÉP, a Jobbik és a kisgazdák szövetsége
Tóta W. Árpád
Újból botrányt kavart kijelentéseivel Pat Robertson evangélista, aki televíziós műsorában ezúttal a muzulmánokat vette célba.
Előbb füttyszó, majd taps fogadta Gyurcsány Ferenc miniszterelnök ünnepi beszédét a Nemzeti Múzeumnál. A március 15.-e alkalmából rendezett ünnepségen a kormányfő, egyebek között arról beszélt, hogy „rendszerváltás és forradalom testvérek”, és tévednek azok, akik azt mondják, hogy a köztársaság csak ruha, cicoma a nemzet testén,”. A miniszterelnök beszédével ellenlábasa, Orbán Viktor Fidesz elnök szavaira utalt, aki a nemzet fontosságát hirdette nemrégiben.
„Egyik barátom maga készítette kis katonafiguráival lejátszottuk a hétéves háborút. Én voltam a porosz sereg, mert inkább rokonszenveztem a támadókkal” – mesél intellektuális ébredezéséről a tanulmányaival, cikkeivel, közéleti megnyilvánulásaival a közvéleményt sorozatban meghökkentő, 36 éves történész.
Népszabadság * Ónody Tamás * 2006. március 16.
Ha észrevette az olvasó, a nemzeti kérdés ügye az utóbbi hónapokban finoman ad acta lett téve, de csak azért, hogy most a maga tisztaságában és annál nyomatékosabban kerüljön vissza ismét a diskurzusba. Mondhatni jókor: a március idusát megelőző pártgyűlésen
Kampánynapló – március 6-12.
Orbán Viktor szerint ma nincs szocialista párt Magyarországon, a kormánykoalíciót két liberális párt alkotja; a Fidesz elnöke erről a Vasárnapi Újság című rádióműsorban beszélt.
MEGYESI GUSZTÁV
VÁMOS MIKLÓS

