MEGYESI GUSZTÁV
Díszmozdonyvezetők
Még egy hónapja sincs, hogy Orbán Viktor Dombóváron járt, és a rendező-pályaudvar fordítókorongján személyesen fordított meg egy mozdonyt, joggal remélve, hogy ezzel a gesztussal maga mögé állítja az ország összes mozdonyvezetőjét. Erre fel, tessék: a Délmagyarország című napilap megírta, hogy Szentesen egy mozdonyvezető kijelentette a peronon, hogy csakis az szállhat fel a szerelvényre, aki az MSZP-re szavaz.
Azt gyorsan el kell mondani, hogy Szentesen télbúcsúztató karnevált tartott az önkormányzat, amelyen ezrek vettek részt, és úgy gondolták a végén, hogy felszállnak a városi, Muki-mozdony vontatta kisvasútra, és vidámak lesznek. Huzl Tibor mozdonyvezető azonban megrettent a szokatlanul nagy tömeg láttán, és ekkor mondta ki a már idézett szörnyedelmet, saját bevallása szerint ugyan merő tréfából, amin nevettek is a körötte állók, csak hát mi most nem olyan időket élünk, kedves Huzl Tibor. Az eset óta Szentesen forradalmi hangulat van az utcákon, a városatyák a statárium bevezetését fontolgatják, a mozdonyvezetők bedeszkázott ablakok mögött várják az áprilist, hogy hősök lesznek-e, vagy még a nevüket is törlik a Nagy Mozdonykönyvből, a helyi Fidesz-frakció mindenesetre gyújtó hangú levélben vár magyarázatot arra, hogy „miért különböztetik meg negatívan azokat, akik nem az MSZP-re szavaznak”. Úgyhogy mire e sorok utcára kerülnek, nyilván már Deutsch-Für is rendkívüli sajtótájékoztatón jelentette be, hogy nem sokkal a Putyin-látogatás után már vissza is jöttek az oroszok, és elfoglalták a vasutat.
Vagy a Wermacht jött vissza, elvégre ő díszzsidó.
Na most ezek azok a történelmi helyzetek, amikor én nagyon el tudok bizonytalanodni. Biztos a Sátán él bennem, de ha ott vagyok Szentesen, valószínűleg én is elröhögöm magam a mozdonyvezető szavain, mint a körötte állók is tették, és semmiféleképp se gondolok diszkriminációra. Szentes városát nemigen ismerem, de feltételezem, hogy nem akadt egyetlen olyan barom sem, aki Huzl mozdonyvezető szavai után jogos önvédelemből kést rántott, vagy épp ellenkezőleg, leszegett fejjel, megszégyenülten oldalgott el az állomásról, minthogy ő polgári erőkre fog szavazni az igazság napján. Én egyszerűen nem akarom elhinni, hogy az intézményes baromság mégiscsak be tud lépni az ember privát köreibe, és senki nem tehet ellene semmit. Borbély Kati meséli, aki bele van szeretve Mohács városába, hogy az idei busójárás előtt a fideszes és emeszpés busók külön akarták elűzni a telet, egyetlen normális akadt köztük, ő nyilván Kupa Mihály busója volt. Ahogy olvasom, a busójárás végül sikeresen lezajlott, de azért képzeljük el: a polgári busók csakis maszopos turistát ijesztgetnek, amazok pedig kizárólag fideszeseket, ami rendben is volna, csakhogy honnét tudni ugyebár, hogy melyik turista hova húz; Huzl mozdonyvezető legalább töredelmes vallomásra szólította fel a Muki-vonat utazóközönségét.
Itt van ez a díszzsidózás is: Pásztor Tibor szocialista képviselő az internetes blogján díszzsidónak nevezte Deutsch-Für Tamást, majd miután ezt szóvá tették neki, még ő volt megsértődve. Jó, azóta visszalépett, ám ezt nem azzal indokolta, hogy ő maga szalonképtelenné vált, hanem, hogy „nem akarja, hogy a Fidesz az ő „meggondolatlan” naplóbejegyzését használja fel kampánya „törvénytelenségeinek” elfedésére”. Mintha amúgy, ha a Fidesz úriemberek gyülekezete volna, akkor rendben volna a díszzsidózás. Jó, ez a szokásos reflexió, ha pártember konfliktushelyzetbe kerül. Ám az már érdekesebb, hogy mivel védekezik Pásztor képviselő. Egy: nem a széles nyilvánosság előtt zsidózott, hanem csak egy alig látogatott blogon, amiből nyilvánvalóan következik, hogy a zsidózás szalonképességének fokmérője a befogadó publikum nagysága, ergo, ha a Fradi-pályán szerelvényt rendelnek kórusban auschwitzi szállításra, ám csak ezerötszáz néző előtt, akkor az még elmegy, de ha már ugyanezt mondjuk az Operabálon teszik, az skandalum, mert ott háromezren is vannak.
Kettő: miért ne zsidózhatna Pásztor képviselő, ha egyszer ő maga is zsidó? Ez azért jó, mert most, amikor a plakátok megint teli vannak firkálva hatágú csillaggal, ami ugye megint helytelen, kivéve azt az esetet, ha a Dávid-csillagokat egy zsidó származású aktivista festi, mert akkor az rendben van. Nem érdemes folytatni, Pásztor képviselő végül levette blogjáról az inkriminált mondatot, igaz, csillag alatt megjegyezte, „a díszzsidó szót az érintett érzékenysége miatt töröltem”. Abban pedig, ahogyan a pártja reagált, végképp semmi meglepő nincsen: amint kitört a botrány, az MSZP sajtóirodája azonnal körlevelet juttatott el az összes magyar újságnak, hogy Orbán Viktor viszont 2003 októberében a Lungo Drom nagygyűlésén „díszcigányoknak” nevezte a baloldali roma politikusokat, tehát uraim, miről beszélünk itten, egy díszzsidó, egy díszcigány, azt hiszem, kvittek vagyunk. Amit csak azért említek, mert Lendvai Ildikó szeme nagyon tud csillogni, amikor a Fidesz ámokfutást tart, csakhogy az MSZP válaszai rendre ugyanolyan alpáriak, és szánalmasak. Valószínűleg arról van szó, hogy a pártok ugyanazt a hitet vallják, és ugyanazt csinálják, mint Bagó képviselőjelölt, aki megfenyegette a vetélytársát, és korántsem indulatból, hanem magától értetődő természetességgel, hiszen az egész politika egy nagyvállalat, profit van meg kockázat, miegyéb, aminek szerves része, hogy emberek életével és méltóságával szórakozunk, mégpedig hivatásszerűen. Ha kell, zsidózunk, ha kell, cigányozunk. Holott ép ésszel felfoghatatlan, hogy miért nem elegendő érv az önmagában, hogy valaki teljesen alkalmatlan egy ország vezetésére, vagy mint Deutsch-Für esetében is: bárminemű közéleti tevékenységre, ahol emberek vannak a közelben.
És még csak most jön március 15.
Ami speciel engem nem fog érinteni. Én a nemzeti ünnep napján szépen repülőre ülök, és ha már tízezer láb magasan lesz velem a gép, esetleg majd lenézek, s ha egy pöfögő kisvonatot látok majd odalent, csak reményleni tudom, hogy Huzl Tibor áll a mozdony fülkéjében, és szarik ő is az egészre.
Élet és Irodalom
50. évfolyam, 10. szám
