Forrás: Magyar Hírlap

A kormányzat jogi és biztonsági illetékesei döntenek arról, hogy izraeli bíróság elé állítsák-e Szaadot

A Kadima és a Likud népszerűségén is javított a jerikói börtön ostroma – állítják a közvélemény-kutatók.

David Admon izraeli magyar nagykövet tegnap feleségével együtt már leadta szavazatát a budapesti nagykövetségen fotó: Sárközy GyörgyA jerikói börtön ostroma után készített első közvélemény-kutatás eredményei az Ariel Saron alapította Kadima és a jobboldali Likud előretörését mutatják. A hadsereg rádiójának készített felmérés szerint ha ma lennének a választások, a Kadima 43 helyet szerezne a százhúsz fős knesszetben, a Likud pedig – a Munkapártot megelőzve – 16-ot. A Geokartográfiai Intézet vezetője, Avi Degani figyelmeztetett, hogy a megkérdezett szavazók tíz százaléka még mindig bizonytalan, harminc pedig nem kötelezte el magát.

A palesztinok elítélték a börtön elleni akciót, amelyben Izrael hatvanegy rabot vitt magával, köztük Ahmed Szaadot, a Népi Front Palesztina Felszabadításáért radikális szervezet vezetőjét. A férfit és öt társát Rehavam Zeévi néhai izraeli idegenforgalmi miniszter 2001-es megöléséért ítélte el egy palesztin bíróság. Az Aruc Seva izraeli internetes hírportál szerint a kormányzat jogi és biztonsági illetékesei döntenek arról, hogy izraeli bíróság elé állítsák-e Szaadot. A börtön elleni akcióra azért utasította Ehud Olmert ügyvezető izraeli kormányfő a hadsereget, mert a titkosszolgálatok olyan információt kaptak, hogy Mahmud Abbasz palesztin elnök szabadon akarja bocsáttatni a januárban parlamenti képviselővé választott Szaadatot és tettestársait.

Az izraeliek egy feltétellel egyeztek bele abba, hogy Szaadot palesztin bíróság ítélje el: ha a rabokat nemzetközi felügyelet alatt tartják. Az amerikai és brit felügyelők azonban a rajtaütés előtt elhagyták a jerikói börtönt – a palesztinok szerint azért, mert megegyeztek az izraeliekkel. A The Chicago Tribune úgy tudja, hogy az amerikai és a brit kormány korábban figyelmeztette Abbaszt: kivonják a megfigyelőket, ha nem javítanak a biztonsági feltételeken. Olmert kategorikusan cáfolta, hogy tudott volna a megfigyelők távozásáról.

MH

Comments are closed.