Ki Kicsoda
Az ügyvéd fellebbez a volt csendőr százados ügyében
Országos vándorkiállítás nyílt a holokausztról csütörtökön Budapesten, a Magyar Vasúttörténeti Parkban; a marhavagonban berendezett tárlat több vidéki városban is látható lesz a következő hónapokban.
A második világháború alatt életmentő szolgálatot is teljesítő svéd diplomatáról, Raoul Wallenbergről nyílik nemzetközi vándorkiállítás csütörtök este Budapesten – közölték a szervezők fővárosi sajtótájékoztatójukon a Centrális Galériában.
Eladják a Tattersall ingatlanjait
Kiállítás
Raoul Wallenberg sorsáról mai napig rengeteg nyugtalanító kérdőjel sorakozik. A stockholmi Zsidó Múzeum mától a Centrális Galériában látogatható utazó kiállítása talán közelebb visz személyének megértéséhez, és példát adhat az ifjúságnak, hogy akár egyetlen ember is rengeteget tehet az egész világ ellenében.
Élesen elítélte a Simon Wiesenthal Központ jeruzsálemi irodája a Képíró Sándor ügyében született bírósági döntést, amelyet tegnap hoztak nyilvánosságra Budapesten. Eszerint a Fővárosi Bíróság végrehajthatatlannak nyilvánította a volt csendőr százados ellen 1944-ben meghozott ítéletet. Képíró ügyvédje az ítélet után elmondta: egyelőre nem döntöttek arról, hogy tesznek-e jogi lépéseket a Simon Wiesenthal Központ jeruzsálemi igazgatója ellen.
BLAU LAJOS: A TALMUDRÓL
Könyvbemutató az ORZSE Oktogonális termében
Történészvita Horthy Miklós kormányzó világháborús szerepéről és felelősségéről
2007. március 1. 18:17
Az izraeli kormányfőt korábbi kétes ügyei után most azzal vádolják, hogy még miniszter korában közeli munkatársait köztisztviselői állásokra neveztette ki
A Simon Wiesenthal Központ a tiroli kormányzó és több politikus lemondását követelte, amiért születésnapi partit rendeztek a 90 éves Ferdinand Obenfeldner tiszteletére
Nincs rá bizonyíték, hogy a volt csendőrtiszt részt vett az újvidéki vérengzésben – A Fővárosi Bíróság végrehajthatatlannak nyilvánította az 1944-ben meghozott ítéletet.
Raoul Wallenberg sorsáról mai napig rengeteg nyugtalanító kérdőjel sorakozik. A stockholmi Zsidó Múzeum mától a Centrális Galériában látogatható utazó kiállítása talán közelebb visz személyének megértéséhez, és példát adhat az ifjúságnak, hogy akár egyetlen ember is rengeteget tehet az egész világ ellenében.
Vándorkiállítás érkezett Stockholmból Budapestre
NOL * Népszabadság Online * 2007. március 1.
NOL * Népszabadság Online * 2007. március 1.
Szeminárium Raoul Wallenberg életéről és jelképes sorsáról
Location:
Mi az oka annak, hogy a jeruzsálemi Templom-hegy körül újra és újra pattanásig feszülnek az indulatok? Az események európai szemmel banális és érthetetlen perpatvaroknak tűnnek, amelyek egyszerű békemegállapodások kötésével – s természetesen azok betartásával – könynyen tisztázhatók. A probléma azonban a szemben álló felek számára évezredekre visszanyúló spirituális jelentőségű konfliktus.
2007. március 2-ától a budapesti Centrális Galéria ad helyet annak a vándorkiállításnak, amelyet a stockholmi Zsidó Múzeum állított össze Raoul Wallenberg életéről, a svéd diplomata eltűnésének 60. évfordulója alkalmából.

