Forrás: Népszava

Élesen elítélte a Simon Wiesenthal Központ jeruzsálemi irodája a Képíró Sándor ügyében született bírósági döntést, amelyet tegnap hoztak nyilvánosságra Budapesten. Eszerint a Fővárosi Bíróság végrehajthatatlannak nyilvánította a volt csendőr százados ellen 1944-ben meghozott ítéletet. Képíró ügyvédje az ítélet után elmondta: egyelőre nem döntöttek arról, hogy tesznek-e jogi lépéseket a Simon Wiesenthal Központ jeruzsálemi igazgatója ellen. Ebben az esetben a hamis vád bűntettéről is szó lehet, hiszen Képíró egyetlen embert sem ölt meg – jelentette ki az ügyvéd.

Efraim Zuroff, a központ vezetője lapunkhoz eljuttatott nyilatkozatban „erkölcsileg igazságtalannak és jogi szempontból hibásnak” minősítette a Fővárosi Bíróság határozatát, s fellebbezést sürgetett ellene. „Ha ez nem sikerül, haladéktalanul teljes körű vizsgálatot kell kezdeni Képíró 1942-ben és 1944-ben elkövetett bűncselekményei ügyében, hogy végül el lehessen számoltatni borzalmas bűneiért. Ebből a szempontból fontos emlékezni arra, hogy a háborús bűnök üldözése esetén nincsenek korlátok, az eltelt idő semmiképpen sem csökkenti az elkövetők büntethetőségét” – írta Efraim Zuroff, aki a Népszavához eljuttatott közleményében a bírósági döntés dátumát, február 19-ét „istenverte” napnak nevezte.

A Simon Wiesenthal Központ jeruzsálemi irodájának igazgatója 2006 szeptemberében jelentette be, hogy feltételezett háborús bűnösre bukkant Budapesten. Efraim Zuroff akkor azt mondta: Képíró Sándor az 1942-es újvidéki mészárlásokban csendőrként, valamint az 1944-es délvidéki deportálásban csendőr századosként tevékenykedett. A Képíró elleni vád szerint csaknem 1200 – többségében zsidó, más vallású szerb és cigány – ember halála szárad a lelkén. Efraim Zuroff hangsúlyozta: két per is indult Képíró ellen, az egyikben tíz év börtönbüntetésre ítélték, míg 1946-ban a Népbíróságtól tizennégy évet kapott háborús bűnök miatt.

Korábban az ügyben nyilatkozó történészek szerint azonban nincsenek megbízható bizonyítékok arra vonatkozóan, hogy a volt csendőr százados részt vett volna az újvidéki kivégzésekben, s ami ugyancsak érdekes, hogy a népbírósági ítéletről sem tudnak a szakértők.

Népszava-információ

Comments are closed.