Forrás: MA

Nincs rá bizonyíték, hogy a volt csendőrtiszt részt vett az újvidéki vérengzésben – A Fővárosi Bíróság végrehajthatatlannak nyilvánította az 1944-ben meghozott ítéletet.

2007.03.01 15:49 MTI

Végrehajthatatlannak nyilvánította a Fővárosi Bíróság a Képíró Sándor csendőr százados ellen 1944-ben meghozott ítéletet – a bíróság döntését a Nemzeti Jogvédő Alapítvány hozta nyilvánosságra csütörtökön.

A Simon Wiesenthal Központ jeruzsálemi irodája élesen elítélte a bírósági döntést.

„Képíró Sándor volt csendőrszázadost a jogerős elítélését követő bűnvádi eljárás során vagy a jogegység érdekében használt semmisségi panasz folytán született új határozattal büntetlen előéletűnek nyilvánították, és ennek következményeként 1944. február 18-ai hatállyal korábbi tiszti rendfokozatába visszahelyezték. Mindez megszakítás nélküli hivatásos tiszti pályafutást eredményezett a jövőre nézve” – állapítja meg a bíróság.

Miután a tízévi fegyházbüntetést kiszabó ítélet az azt követő eljárás során hatályát vesztette, hatálytalanná vált az az ítéleti rendelkezés is, amelynek végrehajtása érdekében a bíróságnak intézkednie lehetne, így azt végrehajthatatlannak nyilvánította – olvasható a február 19-i keltezésű végzésben.

A végzés ellen nyolc napon belüli fellebbezési lehetőség van – mondja ki a döntés, hozzátéve, hogy a perköltséget az állam magára vállalja.

A Nemzeti Jogvédő Alapítvány csütörtöki sajtóértekezletén Képíró Sándor ügyvédje, Zétényi Zsolt hangsúlyozta: megfontolják, hogy fellebbeznek-e a Fővárosi Bíróság döntése ellen, ugyanis a végzés egy olyan ítélet végrehajthatatlanságát mondja ki, amelyet 1944-ben semmissé minősítettek.

Az MTI kérdésére az ügyvéd elmondta: egyelőre nem döntöttek arról, hogy tesznek-e jogi lépéseket a Simon Wiesenthal Központ jeruzsálemi igazgatója ellen, aki háborús bűnök elkövetésével vádolta meg Képíró Sándort. Ebben az esetben a hamis vád bűntettéről is szó lehet, hiszen a volt csendőr százados egyetlen embert sem ölt meg – tette hozzá az ügyvéd.

A sajtóértekezleten részt vett Képíró Sándor. A csendőrszázados a távirati iroda kérdésére hangsúlyozta: senkit nem gyilkolt meg, nem is tudott az újvidéki kivégzésekről.

A volt csendőrtiszt hozzátette, hogy nem járt a razzia idején a kivégzések helyszínén: a Duna-parton és a laktanyában.

A Fővárosi Bíróság döntését igazságosnak nevezte Képíró Sándor.

„Kilencvenhárom éves elmúltam, szeretnék egy-két évet nyugodtan élni. (…) Azt az aljasságot, amit kitaláltak ellenem, mind hazugság, mindent megcáfoltak már” – állította az MTI-nek Képíró Sándor.

A Simon Wiesenthal Központ jeruzsálemi irodája élesen elítélte a csütörtökön nyilvánosságra hozott bírósági döntést.

Efraim Zuroff, a központ vezetője egy nyilatkozatban „erkölcsileg igazságtalannak és jogi szempontból hibásnak” minősítette a Fővárosi Bíróság határozatát, s fellebbezést sürgetett ellene.

Az MTI-nek korábban nyilatkozó történészek megalapozatlannak nevezték a Simon Wiesenthal Központ jeruzsálemi igazgatójának vádjait Képíró Sándor ellen.

A szakértők szerint nincsenek megbízható bizonyítékok arra vonatkozóan, hogy Képíró Sándor részt vett volna az újvidéki kivégzésekben, ráadásul arról az 1946-os népbírósági határozatról sem tudnak, amelyre egyebek mellett a központ hivatkozik.

Az újvidéki razzia idején, 1942 januárjában a Délvidéket visszafoglaló magyar karhatalom mintegy 1.300 embert – főleg szerbeket, zsidókat és cigányokat – gyilkolt meg.

A Simon Wiesenthal Központ jeruzsálemi irodájának igazgatója 2006 szeptemberében jelentette be, hogy feltételezett háborús bűnösre bukkant Budapesten.

Efraim Zuroff akkor azt mondta: Képíró Sándor az 1942-es újvidéki mészárlásokban csendőrként, valamint az 1944-es délvidéki deportálásban csendőr századosként tevékenykedett.

A központ vezetője hangsúlyozta: két per is indult Képíró Sándor ellen, 1944-ben tíz évre ítélték a Magyar Hadsereghez való hűtlensége és rossz hírnév keltése miatt.

Ezt az ítéletet a német megszállást követően érvénytelenítették, majd 1946-ban a Népbíróság 14 évre ítélte háborús bűnök miatt.

Az ítélethirdetéskor már külföldön tartózkodott, évtizedekig Argentínában élt.

Efraim Zuroff később felszólította a szerb kormányt, hogy siettesse több feltételezett második világháborús háborús bűnös – köztük a jelenleg Budapesten élő Képíró Sándor – Belgrádnak történő kiadását, hogy ott bíróság elé lehessen állítani őket.

2007 februárjában Vuk Draskovic szerb külügyminiszter – aki a szerb parlamenti választást megelőző kampány finisében látogatott el Újvidékre, a helyi zsidó közösséghez – azt mondta, az lenne a normális, ha a magyar hatóságok teljesítenék kötelességüket, mert akkor nem történhetne meg az, hogy Képíró Sándor szabadon hal meg.

Comments are closed.