Kezdőlap » Lexikonok » Ki Kicsoda

Ki Kicsoda

kiki

Gyurcsány Ferenc és Medgyessy Péter is részt vehetne a Fidesz-elnökség munkájában, mi több, akár be is toppanhatna a párt hét végi kongresszusára és leülhetne Orbán Viktor mellé. Az mszp.hu legalábbis ezt a következtetést vonta le a Fidesz alapszabályából. A legnagyobb ellenzéki párt ugyanakkor már a Gyurcsány-kormány utáni időszakra készül, legalábbis Deutsch-Für Tamás szerint. Az index.

Visszavette tagjai sorába a KDNP-t az Európai Néppárt (EPP). Az EPP vezetőségi ülésén ellenszavazat nélkül állították vissza a párt teljes jogú tagságát, ami Semjén Zsolt elnök szerint politikájuk egyértelmű elismerését jelenti. Giczy György, aki a tíz évvel ezelőtti kizáráskor a pártot irányította, lapunknak azt mondta, mindez valójában a Fidesznek köszönhető, hiszen Semjénéknek Orbán Viktor tette lehetővé, hogy frakciót alakítsanak és elérjenek valamit a hazai közéletben.

Orbán Viktor készülő írásművéről is szól

NOL * Népszabadság Online * 2007. május 15.

2007. május 15. 07:05

Népszabadság * Csuhaj Ildikó * 2007. május 15.

Ungvári Tamás

Népszabadság * Szászi Júlia * 2007. május 12.

Valuska László

1961-ben az ifjú John F. Kennedy idealizmusa egész Amerikát magával ragadta. Az utópisztikus gondolkodású elnök nem akarta és nem tudta felfogni, hogy Izrael miért hangsúlyozza állandóan az államvédelem és biztonság szükségességét. Mikor az akkor még csupán izraeli külügyminiszter, Golda Meir meglátogatta Palm Beachen, végül is kifakadt:

Új arcokkal készül jövő heti kongresszusára a Fidesz. Nem kell azért megijedni (vagy örülni), nem arról van szó, hogy az ellenzéki párt komolyan veszi a tisztújítást, és lecserél néhány vezetőt, vagy legalább egy-két középkádert.

2007.05.10., 2007. évfolyam, 19. szám

Új arcokkal készül jövő heti kongresszusára a Fidesz. Nem kell azért megijedni (vagy örülni), nem arról van szó, hogy az ellenzéki párt komolyan veszi a tisztújítást, és lecserél néhány vezetőt vagy legalább egy-két középkádert.

Marina Mahler, a nagy osztrák zeneszerző és karmester, Gustav Mahler unokája visszakapta a bécsi Belvedere Múzeumtól az egykor a család birtokában lévő Nyári éj a strandon című Edvard Munch-festményt, melynek tulajdonjogáért a Mahler-leszármazottak a második világháború vége óta kitartóan küzdöttek. A Munch-festményt Alma Mahler, Gustav Mahler felesége kapta ajándékba Manon nevű leánya születésének alkalmából Karl Reininghaus iparmágnástól. 1938.

Spirk József, Zsolt Melinda

Ablonczy Bálint, reflektor@hetivalasz.hu

Szőnyi Szilárd, itthon@hetivalasz.hu

„A Fidesz május végi tisztújító kongresszusának többek között vendége lesz a volt izraeli kormányfő, Benjamin Netanjahu – erősítették meg az MNO-nak fideszes források a Heti Válasz értesülését. A hetilap szerint a politikus készséggel tesz eleget az invitálásnak, tehát most már csak a tel-avivi kormányválság vethet gátat azon történelmi esemény elé, hogy először szólaljon föl Fidesz-rendezvényen egy volt izraeli miniszterelnök.

Kő- és acélfalak, kamerákkal és mozgásérzékelőkkel védett árkok és szögesdrótkerítések épültek, és épülnek több ezer kilométer hosszúságban világszerte. Alig 18 évvel a berlini fal és a vasfüggöny leomlása után Mexikótól Marokkón, Izraelen, és Irakon át Indiáig szinte mindenki falakat épít, hogy távol tartsa az ellenséget, a feltételezett terroristákat, vagy éppen a szegénységet. Ismerje meg a világ leghosszabb, legfurcsább és legkeményebb falait!

Nem félünk! Ezzel a mondattal kapcsolta össze Gyurcsány Ferenc miniszterelnök, pártelnök a rasszizmus, kirekesztés elleni tegnapi MSZP tiltakozást, valamint a demonstrációt kísérő szélsőséges megnyilvánulásokat. A rendezvényt néhány tucat radikális, kormányellenes tüntető bekiabálással, tojásdobálással igyekezett megzavarni. Gyurcsány Magyaroszágot a szeretet, a megértés és a demokrácia országának szeretné látni és szerinte, akinek csak ahhoz van bátorsága, hogy dobáljon, az nem demokrata.