1961-ben az ifjú John F. Kennedy idealizmusa egész Amerikát magával ragadta. Az utópisztikus gondolkodású elnök nem akarta és nem tudta felfogni, hogy Izrael miért hangsúlyozza állandóan az államvédelem és biztonság szükségességét. Mikor az akkor még csupán izraeli külügyminiszter, Golda Meir meglátogatta Palm Beachen, végül is kifakadt:
„Minden hivatalos, vagy félhivatalos izraeli küldött, akit mostanában fogadtam, rakétákat követel, az összes zsidó, aki az Önök ügyében szót emel, másról sem beszél, mint fegyverkezésről. Ön pedig, Meir asszony, ahelyett, hogy a bibliai erkölcsiség örökérvényű igazáról, a prófétákról szólna, Ön miről beszél nekem? Az első percben rakétákról. Nem térhetnénk át valamilyen más témára?”
Golda lelke mélyéig felkavarva, hirtelen lendülettel így válaszolt:
„Elnök úr, Önnek igaza van: nekünk a biztonság a rögeszménk. Tudja, azért van ez, mert ősi nép vagyunk. Történelmünk során két ízben vesztettük el a Templomunkat és az önállóságunkat, de életben maradtunk. Szétszóródtunk, de életben maradtunk, élünk, de diaszpórában. Azért maradtunk fenn, mert a vilnai tudóst és a lembergi kereskedőt, a chicagói nagyiparost és a szaloniki boltost ugyanaz a nagyszabású, legyőzhetetlen vágy tartotta hatalmában: hogy egy napon ismét felépül a Templomunk. Elnök úr, az a Templom még nem készült el. Még csak az alapozásnál tartunk. De ha már az alapokat lerombolják, akkor a szaloniki és kijevi zsidóknak, a detroiti iparmágnásnak és a marseille-i kereskedőnek nem lesz miről álmodnia többé!”
Golda ekkor elhallgatott és megmagyarázhatatlan izgatottság járta át, míg Kennedy átható tekintetével, hosszasan nézte őt. Végül anélkül, hogy akár egy szót is szólt volna, megnyomott egy gombot, és parancsot adott közeli tanácsadójának, hogy indítsa el a hivatalos eljárást, s a Pentagon kezdje el szállítani az első Hawk típusú rakétákat az izraeli hadsereg számára…
