Ablonczy Bálint, reflektor@hetivalasz.hu
A Heti Válasz Párizsban volt tanúja annak, hogy Franciaország – magyar gyökerekkel is rendelkező – jobboldali elnököt választ magának. A honi politikából jól ismert módon ellenfelei populistának, radikálisnak, autoriternek bélyegezték Sarkozyt. Folyt.
A politikus nem sok ügyet vetett a vádakra, sőt nekirontott a hatvannyolcas baloldali mítoszoknak.
Múlt héten, vasárnap este nyolc órakor, amikor a televíziók hírül adták, hogy a francia köztársaság következő elnöke a jobbközép Unió egy Népi Mozgalomért (UMP) vezetője lesz, a boulevard Saint Germainen tömörülő szocialista rajongók csalódottsága nem érte el a 2002-es mélységeket. Akkor ugyanis Lionel Jospin be sem jutott a második fordulóba. Idén legalább ezt a megaláztatást elkerülték. Royal 46,9 százalékos eredménye sem feledtetheti azonban, hogy a baloldal válságba került: a szocialista jelölt 1995 és 2002 után harmadjára is alulmaradt az elnökválasztáson. A belharc már meg is kezdődött: a Segoléne Royal által többször megalázott régi vezetők egyike, Dominique Strauss-Kahn a baloldal újraalapítására hívott fel. A maguk módján tiltakoztak Sarkozy megválasztása ellen azok a jórészt szélsőbalos csoportok, akik vasárnap és hétfő este Párizsban több nagyvárosban (Toulouse-ban, Lyonban, Nantes-ban) törtek-zúztak a jobboldali diktatúrától való félelmükben.
A JEGYET VÁLTÓK JELÖLTJE
A legfőbb közjogi méltóságnak otthont adó Élysée-palotához közeli Gaveau színházban és környékén, ahol a jobboldali hívek várták a végeredményt, a hangulat vasárnap este a tetőfokára hágott. Kiszivárgott exit poll eredmények alapján a hivatalos becslések előtt mindenki tudta, hogy Sarkozy diadalmaskodott. Az utcán dübörgött a „győztünk, győztünk!” kiáltás, a teremben fiatal aktivisták és idősebb pártkáderek összekapaszkodva skandálták: „Qui ne saute pas est socialiste!” (Vagyis: aki nem ugrál, az szocialista!) A végeredményt hatalmas, hajnalig tartó örömünnep követte a Concorde téren – a mámorosabbak a hűvös idő ellenére még a szökőkutakba is belevetették magukat.
Sarkozy teljesítette két célkitűzését. Ötéves kormányzati pozíciója ellenére sikerrel képviselte a múlttal való szakítás gondolatát, és a jobboldali szavazótáboron túl baloldali, centrista és szélsőjobbos szavazatokat is meg kellett szereznie. Talán ennek a stratégiának is köszönhető, hogy a kampányban a honi és a francia politika között számos hasonlóságot fedezhetett fel a megfigyelő. Sarkozy 2002 óta a francia baloldal egyik fő célpontja volt. Homlokára gyorsan rásütötték a populista bélyeget, amikor arról beszélt, hogy segíteni kell a „korán kelő Franciaországot”. Programjának központi elemévé a munkát emelte, jelölti beszédeiben a munkanélküliség csökkentését vállalta. Megígérte, hogy elnökségének legfontosabb feladata az előző szocialista kormány által hozott, 35 órás munkahetet rögzítő szabályok fellazítása lesz. Ezzel együtt a vállalkozások adóterheinek csökkentését, a francia kis- és középvállalkozások támogatását is vállalta. Amikor pedig egyik márciusi beszédében a „tőkeközpontú kapitalizmus erkölcsösebbé” alakításáról szónokolt, az áthallásokra fogékony magyarok óhatatlanul Orbán Viktornak a munka és spekuláció alapú gazdaság szembenállásáról mondott szavaira asszociáltak.
Az állam tekintélyének helyreállításáról, a közbiztonságról vallott nézeteit a szocialista ellenzék autokratának minősítette, és a politikust a szabadságjogok megnyirbálásával vádolta. Sarkozy azonban belügyminiszterként és most is állta a sarat, mi több, rendszeresen visszavágott. Amikor az egyik párizsi pályaudvaron összecsapásokba torkollott, hogy egy jegy nélkül utazó külvárosi fiatal rátámadt az ellenőrökre, s a felduzzadt, törő-zúzó tömeg a kiérkező rendőröket is megtámadta, Sarkozy kijelentette: ő a jegyet váltók jelöltje. A külvárosi, javarészt bevándorló fiatalok nehéz gyermekkorának megértésébe belefáradt francia átlagpolgár pedig neki adott igazat a rendőrség fellépését nehezményező baloldallal szemben.
A legdühödtebb támadások mégis akkor érték Sarkozyt, amikor a bevándorlási politika szigorításáról, a nemzeti identitás fontosságáról beszélt. A baloldali liberális Libération a szélsőjobboldali Nemzeti Front szavazóinak elcsábításáról, Sarkozy (nemzeti) radikalizálódásáról cikkezett. A morális fatvát kiadók soraiban azonban zavart okozott, hogy a kezdeti támadások után Ségolene Royal is a nemzeti lobogó fontosságáról elmélkedett, és azt javasolta: minden francia család tartson otthon egy példányt a trikolórból.
A korábbi elnökválasztásoktól eltérően a kampány a munkahelyteremtés, a lakáspolitika, az oktatás és az egészségügy kérdéseinek megvitatása mellett ideológiai párharccá is átalakult. A magyarországi fülek számára is ismerős lehetett, ahogyan egyszer csak a világnézetek összecsapásává vált a választási meccs. A kezdeményező ezen a téren is Sarkozy volt, midőn a francia baloldal egyik nagy mítoszának rontott neki. „Véget ér az az időszak, amely 1968 májusában kezdődött. Akkor bejelentették, hogy tilos bármit is megtiltani, hogy nincsenek többé szabályok, nincsen erkölcs, jó modor, nincsenek értékek, hogy nincs különbség jó és rossz, kiváló és közepes között. 1968 májusának ideológiája, hogy a polgár nem tartozik semmivel az országának, nincsenek kötelességei, csak jogai. Ez a gondolkodás sok rosszat hozott és hoz még mindig Franciaországnak” – írta május 5-én a Le Figaro Magazine-ban.
REPUBLIKÁNUS JOBBOLDAL
A diáklázadás akkori főszereplője, a ma európai parlamenti képviselő Daniel Cohn-Bendit sztálinistának minősítette Sarkozy szavait, majd sietett hozzátenni, hogy a szélsőbaloldali lázadással szemben állók 1968-ban azt kiabálták neki: „Cohn-Benditet Dachauba!” A magyarországi választásokhoz hasonlóan tehát előkerültek az ideológiai kérdések, ahogy a két jelölt tévévitája is déja vu érzést kelthetett a nézőkben. A május 2-i összecsapáson sokak meglepetésére az erőteljes debattőrnek ismert Sarkozy meglehetősen visszafogott volt, a kampányban kompromisszumkészségét, nyitottságát hangsúlyozó Royal viszont folyamatosan támadta a volt belügyminisztert. Sarkozy hívei közül sokan elégedetlenkedtek kedvencük hidegsége miatt, a felmérések azonban visszaigazolták a stratégiát. A CSA közvélemény-kutató intézet szerint a vitát követő 23 millió tévénéző közül Sarkozyt 47 százalék, Royalt 35 százalék találta meggyőzőbbnek, higgadtabbnak.
Ezek persze a célegyenes előtti pillanatok voltak, ameddig Nicolas Sarkozy hosszú utat tett meg. Előbb saját táborát kellett maga mögé gyűjtenie, majd a legtöbb szavazót megszólítania. A feladatot sikeresen végrehajtotta. Győzelmét annak is köszönheti, hogy kemény, a bevándorlás szigorítását emlegető beszédeivel elhódította a Jean-Marie Le Pen szélsőjobboldali Nemzeti Frontját támogató szavazók jelentős részét. A 2002-es 17 százalékkal ellentétben idén csak 10,5 százalékot szerző néptribun szavazóinak egy része ráadásul úgy pártolt át Sarkozyhez, hogy ez a folyamat nem riasztotta el a radikalizmust amúgy nem kedvelőket. Többek közt ennek is köszönheti a politikus, hogy az első fordulóban a szavazók majd 31 százaléka őt választotta, ami 1974 óta a jobboldal legjobb eredménye.
Sarkozy nem félt a stigmatizálástól, büszkén vállalta a „republikánus jobboldali” jelzőt. Igaz, nehéz is lett volna egyszerű radikálisnak lefesteni: az Izrael állam biztonságáról, Afrika támogatásáról vagy a nők elleni erőszak büntetéséről vallott nézetei nem éppen szélsőjobboldalira vallanak. Ám a sikeres stratégiának komoly ára van. Kevés politikus vált ki maga ellen olyan érzelmeket, mint ő, a franciák jelentős része komolyan tart tőle. „Royalra voksoltam, mert neki nagy a szíve, Sarkozy pedig félelmet kelt” – magyarázta múlt vasárnap a Heti Válasznak az 51 éves, köztisztviselőként dolgozó Beatrice, néhány perccel azután, hogy leadta szavazatát a Párizs nyolcadik kerületében található Roquépine utcai választókörben. Mások még keményebben fogalmaznak. „Sarkozy fasiszta, börtönbe fogja záratni az ellene tüntető fiatalokat” – vélekedett a 24 éves egyetemista Matthieu, aki a Sorbonne főbejárata előtt napfürdőzve védte a demokráciát.
EGY HÓNAPOS VILLÁMRAJT
Francia sajátosság, hogy a tekintélyuralmi vádak jól megférnek a túlzott gazdasági liberalizmus felemlegetésével is. Sarkozyt balról, de sokszor jobbról is bírálták, amiért programjának részévé tette a vállalkozások adóterhének csökkentését, a felajánlott állást kétszer el nem fogadó munkanélküli segélyének megvonását. Liberalizmusa csak az állami szerepvállalás Mekkájának számító Franciaországban visszatetsző, meg sem üti az angolszász világban megszokott mértéket. Gazdasági miniszterként például állami beavatkozással érte el a nagy sebességű TGV-vonatokat is gyártó Alstomcsoport franciaországi munkahelyeinek megmentését. Ehhez meg kellett győznie a lépést helytelenítő Európai Uniót is. Sarkozy tisztában van azzal, hogy a sokak által tekintélyelvűnek vagy éppen túlságosan piacbarátnak tartott politikája megosztja a franciákat. Éppen ezért a győzelem estéjén elmondott beszédében kijelentette: tiszteletben tartja azok döntését, akik vetélytársát támogatták, és az ő elnökük, minden francia államfője akar lenni.
Stratégiáját az is motiválja, hogy hivatalba lépése, május 16-a után kevesebb mint egy hónappal nemzetgyűlési választásokat rendeznek, márpedig a köztársasági elnöknek szüksége van a biztos többségre, hogy a beígért reformoknak nekiláthasson. A sikeres elnökválasztás után az UMP bizakodó. „A győzelem mindig mozgósítja a sikeres párt támogatóit. A kevés idő miatt az elnökválasztás vesztesei nehezen tudják összeszedni magukat” – magyarázta lapunknak a francia politikai ábécét Axel Poniatowski nemzetgyűlési képviselő, Sarkozy egyik szóvivője.
Az elmúlt napokban Sarkozy rövid elvonulás után már kormánya kinevezésére melegített. Az első száz nap minden idők egyik legsűrűbb elnöki rajtjának ígérkezik. A vásárlóerő javítása, a munka világának változásai (könnyebb lesz valakit elbocsátani, ám a jelenleginél nagyobb segélyt is kap), az adók csökkentése szerepel a teendők között, mindez pedig François Fillon, az előző ciklus szociális minisztere vezényletével. Sarkozy ugyanis hivatalba lépése után őt nevezheti ki miniszterelnöknek.
A FIDESZ ÉS A FRANCIA JOBBOLDAL
A francia kormánypárt és a Fidesz kapcsolata még a 2004-es európai parlamenti választásra nyúlik vissza. A nemzeti petíció felépítésében és a kampányban a franciák segítették a Fideszt. Sarkozy a 2006-os országgyűlési választás előtt videoüzenetben köszöntötte „Viktor barátját”, a filmet a Fidesz kongresszusán vetítették le. A támogatásért cserébe 2007 januárjában a Fidesz képviselői az új elnökhöz közel álló Joseph Daul frakcióvezetővé választását támogatták az Európai Parlament néppárti képviselőcsoportjában. Sarkozy elnökválasztási kampányát fideszes háttéremberek tanulmányozták. A győztes főhadiszállásán a magyar ellenzéki párt színeiben Gyürk András európai parlamenti képviselő volt jelen.
1955: Nicolas Sarkozy MEGSZÜLETIK. Apja, a magyar köznemesi családból származó nagybócsai Sárközy Pál 1960-ban elhagyja feleségét és három fiát. A kis Nicolas alig látja apját, magyarul sem tanul meg. Legnagyobb hatással thesszaloniki zsidó családból származó gaulle-ista anyai nagyapja van rá.
1974: TAGJA LESZ A GAULLE-ISTA PÁRTNAK, majd a szintén a tábornok örökségét valló, Jacques Chirac által alapított RPR-be (Tömörülés a Köztársaságért) lép be. Jogi egyetemet végez, majd ügyvédkedik. Az igazi szenvedélye azonban a politika, végigjárja a ranglétrát. Pártja ifjúsági szervezetének vezetője, bekerül az RPR választmányába.
1983: ELFOGLALJA az elegáns, Párizs melletti Neuilly POLGÁRMESTERI SZÉKÉT. (Az elhunyt polgármester helyére már megvolt a jelölt, ám a fiatal önkormányzati képviselő egyenként győzte meg a testület tagjait az alkalmasságáról). Öt év múlva, 1988-ban már nemzetgyűlési képviselő. 2002-ig folyamatosan újraválasztják városában.
1993-1995: KÖLTSÉGVETÉSI MINISZTER A BALLADUR-KABINETBEN. Neve ismert lesz, amikor városának egyik óvodájában túszokat ejtő bűnözővel tárgyal, s több gyermek szabadon bocsátását is eléri. Sarkozy BALLADURT TÁMOGATJA AZ ELNÖKVÁLASZTÁSON. Chirac győzelme után Nicolas Sarkozy kegyvesztett lesz.
2002: Hosszú évek munkájával szerzi vissza Jacques Chirac bizalmát. Közben történelmi témájú könyvet és filmforgatókönyvet is ír. CHIRACNAK KAMPÁNYOL AZ ÉV TAVASZÁN, aki a várakozásokkal ellentétben győzelme után nem nevezi ki miniszterelnöknek. A belügyi tárcát kapja, mely székből harcot indít a közbiztonság javításáért.
2004: GAZDASÁGI MINISZTERNEK NEVEZIK KI. Az év novemberétől az UMP elnöke, ezért Chirac elnök megköveteli, hogy mondjon le kormányzati tisztségéről. Pártja élén ugyanolyan tevékeny, mint miniszteri pozícióiban. Rövid idő alatt Franciaország legnagyobb tömörülésévé teszi az UMP-t, amelynek 250 ezer tagja elszánt támogatója.
2005. május: Az európai uniós alkotmányról szóló népszavazás kudarca után CHIRAC LEVÁLTJA RAFFARIN MINISZTERELNÖKÖT. A de Villepin-kabinetben Sarkozy ismét belügyminiszter. Tevékenységét immár az elnökválasztásra való felkészülésnek rendeli alá, pártja hivatalosan ez év január 14-én jelöli. KAMPÁNYA SAROKPONTJAI: MUNKA, TEKINTÉLY, TANULÁS, REND.
2007. május 6.: Az első fordulóban megszerzett ötszázalékos előnye tudatában KÉSZÜL A MÁSODIK FORDULÓRA. Amelynek során a szavazásra jogosultak 85 százalékos részvételénél a szavazatok 53 százalékát szerzi meg, ezzel az V. köztársaság hatodik elnökévé választják.
