
Mind a magyar, mind a lengyel történeti emlékezet és történetírás szívesen beszél a két nép közötti barátságról, történelmi párhuzamokról, sorsközösségről. A folyamat még a középkorban, Nagy Lajos uralkodásával indult, majd 1848-49-ben érte el egyik csúcspontját, mikor Bem József volt előbb az erdélyi, majd a magyarországi honvéd haderő főparancsnoka. A XX. században, a második világháború alatt azonban minden korábbinál nehezebb és veszélyesebb volt fönntartani a már akkor is történelminek mondott barátságot. Több mint százezer lengyel menekült el 1939 szeptembere után Magyarországon keresztül hazájából. A menekültek közül azonban kb. 15 000 fő hazánkban maradt, és egészen a német megszállásig biztonságban élt. Ahhoz, hogy mindez így történhetett, két önfeláldozó és bátor ember munkája szükségeltetett. Magyar részről id. Antall József, míg lengyel oldalról Henryk S³avik. A lengyel menekültek sorsa 1948 után – kényszerű – feledésbe merült, nem illett bele a korabeli kommunista politikába. Az 1990-es évektől kezdve azonban egyre több könyv, tanulmány, interjú és cikk fedezte fel újra a második világháború alatt Magyarországra menekült lengyelek történetét. A legújabb e témával foglalkozó könyv Grzegorz Lubczyk A lengyel Wallenberg című munkája, mely alcíme szerint Henryk S³avik és idősebb Antall József története.

A kabbala a zsidó miszticizmus egyik legrégebbi formája, a Tórával és a Bibliával egyidős; jelentése: kapni valamit, ami a régi bölcsességek és tanítások átvételére utal. A Kabbala hagyománya szerint az ősi tanítás alapjait Metatron arkangyal adta át Ádámnak, a világ „kizökkentőjének”, mert az eredendő bűnnel (azzal, hogy az első emberpár evett a Tudás Fájának almájából) a világ romlott lett. Alapvető célja az, hogy helyreállítsa ezt a felborult egyensúlyt.


