Forrás: ÉS

Fábri Ferenc

Egy kritika visszhangja

A Leszármazottak című film kritikáját olvasva (Zádori Zsuzsa: Édesapám tömeggyilkos, ÉS, 2005/15.), nem tudom, egyetértsek-e vele vagy sem. Egy-két jelenség engem is feszengésre késztetett, olykor túl idilli vagy nosztalgikus volt, esetleg valóban hiányzott az interjút készítő álláspontja. Máskor viszont félszavakból is megértettem a rendező koncepcióját: ilyen ez az ember, ítéljetek saját fejetek szerint. Azt hiszem, aki tudja, ki volt Endre László, annak nem hiányzik a filmben ki nem mondott állásfoglalás a zsidók és cigányok “eltávolításával” vagy a holokauszt-tagadással szemben. A fel nem olvasott dokumentum lényege is átjön a képen, bár némi gyakorlat kétségtelenül kell a megértéséhez. Ugyanakkor azt is megállapíthattam, hogy a világot valóban mindenki a saját feje szerint értelmezi – ezért sincs sok értelme a reklámoknak vagy a politikai agitációnak. Aki ebben a filmben saját szélsőjobb álláspontjának megerősítését keresi – valóban megtalálhatja. Nem hiszem, hogy az emberi jogok vagy a demokrácia elveinek tételes felsorolása változtatna ezen. A Leszármazottak végszavát azonban az Argentínában maradt két Endre-unoka mondja ki, akik fehéren-feketén elhatárolódnak a rasszizmustól, ember és ember megkülönböztetésétől. Ők tudják, hogy nagyapjuk valóban tömeggyilkos volt, s bár – érthető módon – nem szeretnek ezzel a kérdéssel foglalkozni, nem is zárkóznak el előle. Zádori Zsuzsa írása e záradékot nem is említi, ezzel vélve kritikájának élét erősíteni, holott éppen gyengíti azt – legalábbis azok szemében, akik nem csak az ő cikkéből ismerik a filmet.

Nem hibátlan Varga Ágota műve, de nagykorúnak tekinti a nézőt, aki állást tud foglalni az elé tárt jelenségekkel kapcsolatban. Ez a neobarokk, archív felvételekre is igaz – ezek éppoly viszolyogtatóak tudnak lenni, mint Endre Zsigmond elbizonytalanodása, amikor konkrétumokkal kellene szembenéznie. Magam, aki hétéves koromig kortársa voltam Endre Lászlónak, s a fiaim, akik a családi hagyomány révén e téren tájékozottabbak az átlagosnál, nem értettük félre az alkotás üzenetét. Bizonyára fennáll ennek a lehetősége is, de nem hiszem, hogy egy “magyarázós” film esetében ez kizárt lenne. A Leszármazottak aligha alkalmas középiskolások tájékoztatására a magyar fasizmusról. Akiket viszont előzőleg eligazítottak e kérdéskörben, azoknál fel lehet használni a filmes eszközök finom, visszatartott használatának bemutatására is, s be lehet vele mutatni a gyűlölet, hazugság és önigazolás lélektani tünetegyüttesét, a torz eszmék átörökítésének lehetőségeit és megszakadását.

Fábri Ferenc

Élet és Irodalom

49. évfolyam, 17. szám

Comments are closed.