Forrás: NOLN. Kósa Judit, 2005. május 2. 00:00
Gönczöl Katalin filmek dolgában elsősorban a tanítványaira hallgatKép: Domaniczky Tivadar Szolid irigységgel vegyes röstelkedés ébred az emberben, amíg Gönczöl Katalin kulturális ajánlóját hallgatja. A volt ombudsman, aki jelenleg miniszteri biztos és egyetemi tanár, magával ragadó lelkesedéssel beszél mindazokról a kiállításokról, színdarabokról, filmekről és koncertekről, amelyekbe mi legfeljebb belepillantottunk, olvastunk róluk vagy – pedig már mióta! – meg akartunk nézni.
David Harrowert, a skót drámaírót említi például, akinek a Kés a tyúkban című darabja évek óta óriási siker: ma is adja a Kamra. De ugyanennyire tetszett neki az Alhangyát is jegyző ír Martin McDonagh A kriplije is, amelyet ma a Radnótiban játszanak, akárcsak a Piszkavas, amit szerdán ad az Örkény István Színház. – Nagy élmény, mindenkinek ajánlom ezeket, aki szereti a fekete humort és az öniróniát. Mindazt, amit mi, magyarok is tudtunk valamikor, és olyan jó lenne újra megtanulni – mondja.
S ha már a színháznál tartunk, ki ne maradjon a Kolibri két produkciója, a sHÓwKIRÁLYNŐ és Az apuka, aki nem talált haza. A színházat az Országos Bűnmegelőzési Bizottság is támogatja, hogy tárja ki a kapuit a hátrányos helyzetű gyerekek előtt, és igyekezzen hozzásegíteni őket ahhoz, hogy egy-egy előadás után fontos dolgokról beszélgethessenek a szüleikkel és a tanáraikkal.
Apropó, gyerekek. Bár Munkácsy nem tartozik az első számú kedvencei közé, Gönczöl Katalinnak igazi élmény volt a Nemzeti Galéria tárlata. Nem utolsósorban azért, mert nagy örömére családok is szép számmal álltak a hosszú sorban, aztán a képek közé jutva jó volt figyelni a szülőket, ahogy értőn megbeszélik a látványt a gyerekekkel. A galériától viszont már csak pár lépés a Budapesti Történeti Múzeum, ahol a hét végéig még látható Farkas István rendkívül izgalmas kiállítása. – Tizenegykor mentünk be, és egyszer csak azon kaptuk magunkat, hogy fél kettő van – meséli, milyen óriási hatással voltak rájuk a képek. Nagy örömére azóta azt is fölfedezte, hogy a festőnek Szigligeten állandó tárlata van.
A mozik szerencsére még játszanak néhányat a legutóbbi élmények közül: a Csodálatos Júlia, Az élet egy csoda, a Sorstalanság és A bukás továbbra is műsoron van. Az uóbbit az emberi mivoltából kivetkőzött személyiség hihetetlenül pontos analízisének tartja. Igaz, akadnak olyan filmek is, amelyeket még nem sikerült megnéznie, bár nagyon kíváncsi rájuk. A Vera Drake-et egyszer már eltűnt a műsorfüzetekből, de szerencsére ismét megjelent azokban. A Leány gyöngy fülbevalóval című holland történetet hallgatói ajánlották neki, mint „csöndes, jól kidolgozott” filmet. És persze ott vannak az örök klasszikusok: kedden és szerdán az Örökmozgóban az 1934-es amerikai és az 1967-es magyar A Pál utcai fiúkat is levetítik. Az utóbbi nemrégiben „tananyag” is volt Gönczöl Katalin óráján: a joghallgatók úgy elemezték, mint egy megtörtént esetet, egy valódi krimit.
S ha már Pál utcai fiúk, lehetetlen nem szólni azokról a könyvekről, amelyek az utóbbi években váltak a kedvenceivé. Bernhard Schlink A felolvasó című regénye annyira megragadta, hogy a barátainak is adott belőle – sok tucat példányt vásárolt már a boltokban. Máraitól a San Gennaro vére nem utolsósorban azért volt nagy élmény a számára, mert korábban járt a regény egy fontos helyszínén. Most Spirót olvas nagy érdeklődéssel; igaz, a Fogság nem olyan könyv, amit az ember esténként az ágyban lapozgathat.
Koncertre aligha lesz ideje menni ezen a héten – mondja Gönczöl Katalin -, pedig ha tehetné, szerdán a Művészetek Palotájában mindenképp meghallgatná Bogányi Gergely Chopin-estjét. Vasárnap viszont a Fesztiválzenekar szokásos gyerekkoncertje várja a családokat: ezek mindig kivételes alkalmak, nemcsak a gyerekek és a zene találkozása, hanem Fischer Iván varázslata miatt is.
Amikor azt kérdezem, hogyan dönti el, végül mit illeszt be a programjába és mit nem, Gönczöl Katalin kicsit csalódottan sóhajt. Mint mondja, régen több segítséget kapott a kultúrára éhes ember, mint ma: a tévé hajdani, igényesen informáló Stúdió című műsora, akárcsak a nagy nevű kritikusok remek iránytűül szolgáltak. Ma inkább az ismerőseire hallgathat az ember. Még jó, hogy vannak megbízható „referenciabarátok”, akárcsak hallgatók, akikre például filmügyekben mindig lehet számítani.
