Beteg vagyok, és nyilván ennek tulajdonítható, hogy elolvastam egy molett könyvet (Romsics Ignác: Magyarország története a XX. században, Osiris Kiadó, 2001), amelyre pedig aktuális munkálkodásaim szempontjából nem volt égetően szükségem. Most sem azért ültem le komputeremhez, hogy utólag értelmet adjak az időnek, amelyet e könyv elolvasására szántam. Nem sajnálom ezt az időt, a könyvből rengeteget tanultam, adatoktól hemzsegő fejtegetéseinek gyakran dokumentumértékük van.
Szilvan Salom, Izrael külügyminisztere számos üzletember kíséretében ma reggel érkezik kétnapos látogatásra Budapestre. „Az utóbbi egy-két évben tett külpolitikai lépéseinknek köszönhetően ma már sokkal jobbak európai kapcsolataink, és ugyanez mondható el az arab világgal, valamint a palesztinokkal kialakított viszonyunkról is” – mondta tegnap jeruzsálemi irodájában a tunéziai születésű jobboldali politikus, amikor országa külpolitikai törekvéseiről és hazánkkal való kapcsolatáról nyilatkozott a Népszabadságnak.
Az izraeli civil mozgalmár nők az utóbbi években felhívták magukra a politika figyelmét. A „négy anya kampánya” 2000-ben elérte a libanoni kivonulást, melyet a különböző baloldali mozgalmak már évtizedek óta eredménytelenül sürgettek; a telepesek jobboldali radikális asszonyai „Nők zöldben” néven a ’67-ben elfoglalt területek megtartásáért küzdenek, a baloldali radikális nők pedig fekete ruháikban lassan húsz éve tüntetnek a kivonulásért minden pénteken a forgalmas csomópontokon. A több mint négy éve tartó intifáda is megteremtette saját baloldali nőmozgalmát, az Útelzárások felügyelői, vagyis Machsom Watch (ejtsd: maszom voccs) néven.

