Forrás: MNO

Igazsággyár

Csontos János jegyzete

2005. március 1. 0:02

MNO

„A napfényre került ügynöklista (beleértve a jelentésírókat, jelentésolvasókat és jelentésrendelőket) ideális helyzetben maga az igazsággyár. Materialista helyzetben meg a hazugság mocsara. Pillanatnyilag az a helyzet, hogy kitartóan fuldoklunk az ingoványos mocsárban, s kinyújtott kézzel kitartunk belőle egy-egy csontszáraz igazságot.”

Vasárnap délután a város meghal egy kicsit – tudjuk a Sztevanovity testvérektől. Nincs is ennél kiválóbb időpont tizenöt éves ügynöklistákat közzétenni az interneten. Csak azért se legyen igazuk, hogy vasárnap délután már régen semmi sem történik&

A napfényre került ügynöklista (beleértve a jelentésírókat, jelentésolvasókat és jelentésrendelőket) ideális helyzetben maga az igazsággyár. Materialista helyzetben meg a hazugság mocsara. Pillanatnyilag az a helyzet, hogy kitartóan fuldoklunk az ingoványos mocsárban, s kinyújtott kézzel kitartunk belőle egy-egy csontszáraz igazságot.

Ez a listacsokor számomra elképesztő. Ha hiteles, akkor meg kell állapítanom: a BM-ben annak idején még villanyírógépre sem futotta. Az iratot talán xeroxozták, talán valami lila szesszel sokszorosították házilagosan. (Fénymásolóért aligha folyamodtak a Soros-alapítványhoz.) Olyan ez a múlt századi dokumentum, mint maga a rendszerváltozás, amihez naiv illúziókat fűztünk: visszanézve papír is, a kor is végtelenül snassz.

Soha nem csináltam titkot belőle: a teljes kommunista ügynöknyilvánosság híve vagyok. Szeretteim maliciózusan azt mondják: persze, mert neked szerencséd volt, senki nem akart beszervezni. Azt már soha nem tudjuk meg, miért történt így, miért alakult ilyen szerencsésen. Ennyire tacskó voltam, ennyire nímand, vagy ennyire idealista? Pedig nyüzsögtem jócskán ahhoz, hogy „látókörbe kerüljek”. Hatos kartont meg a tudtom nélkül is nyithattak volna rólam. (Papírt küldtek: nem nyitottak. Ha nyitnak, akkor az már mindenképp a XXI. században történik.)

Most, hogy megfontoltan, de biztosan haladunk a „teljes” nyilvánosság felé (amiből persze kiveszik majd a demokratikus szolgálatokhoz időben átigazoltakat, meg még ki tudja, kicsodát, úgyhogy teljes csak a napfogyatkozás), mégsem tölt el a jóleső elégedettség. Azt a tizenöt évet siratom („legszebb éveimet”), ami egészen másképp történt volna velem és velünk, ha az ügynöklistát Antall József államférfi módjára közkinccsé teszi, amint hozzájutott. De hát elpaktumozta ezt is, s csak otthon mutogatta a családjának afféle pikáns kuriózumként a vacsoraasztalnál. (Antall Péter, az MDF-es alapítványigazgató össze-vissza nyilatkozik, az az elem azonban közös a verzióiban, hogy ő látta otthon a Németh Miklóstól kapott ügynöklistát. Azaz a miniszterelnök szerinte megszegte esküjét, ami hivatalával együtt járt. Így kell egy édesapát utólag letaszítani a politikai piedesztálról.)

Mikor azt írom: minden másként történhetett volna; nem Juhász Elődre meg Szegvári Katalinra gondolok. Istenem, hát nem lett volna tele a Zenebutik Princz Gáborral, a jólelkű mecénással. Szegvári nélkül meg talán lett volna Örökös tagság, talán nem. De hogy a lelkét kitéve nem kampányol Medgyessynek 2002-ben, az valószínű. Annak a Medgyessynek, kinek a hatalma Gyurcsány ölébe hullott. Annak a Gyurcsánynak, akit most Szegvári (egyidőben azzal, hogy „véget ért az élete”) amerikai módi szerint most személyes ellenségének nevez. Azért, mert egy listára bűvöltette a szeretteiről jelentő, antiszemitizmustól való félelmében zsidó értelmiségieket tönkretévő Bácskai közgazdásszal. Hát van az a jósnő vagy valóságérzékeny drámaíró, aki ilyesféle fordulatokat megelőlegezni lett volna képes?

Gyurcsány persze nem vétlen. Tényleg el akarta terelni a figyelmet a költségvetés összeomlásáról, a vállalkozókkal és gazdákkal szemben elkövetett pénzügyi stiklikről. Előhúzta az ügynökkártyát, de fogalma sem volt, milyen hazárdjátékba kezd. Azt hitte, jól jöhet ki belőle, mint Németh Miklós, mikor a listáról gondosan lefelejtette a szocialistákat, vele magával az élen. Szerintem például Gyurcsány is jelentésolvasó volt; s meglehet, ebbe fog belebukni. Ráadásul itt van neki személyes ellenségnek a makacs Szegvári: ilyen személyes ellenséget biztosan végképp nem kívánnék magamnak. Gyurcsánynál is ostobább azonban Demszky, aki odahagyva a kudarcteli fővárost, immár ügynökügyben sajtótájékoztat, s még nagyobbakat rúg a „megzsarolt” Antallba, mint a tulajdon fia. A főpolgármester úgy tünteti fel magát, mint egy született igazsággyáros. Listaügyben, úgymond, a teljes nyilvánosság híve, így első blikkre egy platformon vagyunk. De ez csak a csalóka látszat. Az én kíváncsiságom tágabb szemhatárú. Nem csupán az érdekel, „mit csinált felséged háromtól ötig”, hanem az is: mit keresett Demszky Gábor a Gyorskocsi utcában?

Kiadja a Nemzet Lap és Könyvkiadó Kft. © 2001-2005