Kezdőlap » Lexikonok

Lexikonok

A kötet Ady Endre zsidó történeteit gyűjti egybe. „Zsidó Jézus”-os és az asszimiláció fonákságait megérzékítő novellákat, A Vér városa regénykezdetet, valamint a Margita élni akar című verses regényt.

2006. július 2. 14:20

Gyertyagyújtással és imával emlékeztek az áldozatok családtagjai és túlélők a holokauszt magyar zsidó mártírjaira.

Gyertyagyújtással és imával emlékeztek a holokauszt áldozataira Budapesten, a Wallenberg-emlékparkban. Zoltai Gusztáv, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségének ügyvezető igazgatója az emlékezés fontosságát hangsúlyozta, és azt, hogy a múltat soha nem szabad meghamisítani. Frölich Róbert főrabbi kijelentette: 62 esztendő múltán sem merülhet feledésbe hatszázezer ártatlan magyarországi zsidó élet emléke.

Bezárás | Nyomtatás

Betűméret +-

„Mintha változatlanul, vagy inkább újra létezne egy másik, egyáltalán nem képzeletbeli Magyarország, ahol dicsérik, dicsőítik azokat, akik létrehozói voltak a tragédiának”

2006. július 2. 12:22

A mai Kelet-Közép-Európában szinte lehetetlen – ezért parancsolóan szükséges – fölvetni ezt a kérdést. Társadalmunk annyira konformista, beszűkült, prózai, represszív és tekintélyelvű, hogy tudni lehet: minden szembeszegülés, ellenállás, minden új érzés, új gondolat nevetségesnek tetszik. Még csak nem is vált ki fölháborodást.

Nemzeti Magyarországgal a polgári Magyarország ellen

2006. június 30.

A rendszerváltás óta a főpolgármester-jelölt mezőny tagja az eddig mindig győzni tudó Demszky Gábor, aki most először nemcsak az SZDSZ, hanem a koalíció jelöltje is. Várhatóan legkeményebb ellenfele a hasonlóan rutinos Tarlós István lesz, aki a Fidesz színeiben indul. Dobogós helyre számíthat az MDF jelöltje, Katona Kálmán, míg a felmérések szerint néhány százalékot érhet el a MIÉP-Jobbik illetve a Munkáspárt indulója. Független az egyetlen női jelölt, Eva M.

A katolikus, a református, az evangélikus és az izraelita egyház képviselőivel találkozott tegnap Hiller István oktatási és kulturális miniszter. A mintegy másfél órás munkamegbeszélés az egyetértés és a bizalom légkörében zajlott, s ezután akár tíz napon belül létrejöhet a találkozó a miniszterelnök és az egyházak vezetői között – közölte Hiller. Jelentette, a kapcsolattartásért felelős miniszterként arra törekszik, hogy hosszútávon kiszámítható viszonyrendszert hozzon létre az egyházakkal.

Hogy rákényszerítse a palesztinokat a vasárnap elrabolt izraeli katona szabadon bocsátására, Ehud Olmert izraeli miniszterelnök a Gázai övezet területére küldte hadseregét . Harci repülőgépei leromboltak három hídat és az övezet áramelosztó központját. Olmertnek a katona szabadon bocsátására irányuló követelése természetesen jogos, az ennek elérésére választott módszer célszerűsége azonban kérdéses.

NOL * Népszabadság Online * 2006. június 28.

Kerestünk, de nem találtunk: nincs közös szál, amelyre felfűzhető volna a hét kínálata. Pedig minden héten szoktunk találni ilyesmit. Most azonban olyan az egész, mint egy fagylaltkehely; azt válogattuk bele, ami jól esik. Színek és ízek, minden, ami hűsít a kánikulai nyárban. Programok szerdától szerdáig. Tessék fogyasztani.

Csütörtökön kezdődik a háromnapos Posztklezmer Fesztivál a Művészetek Palotájában. Aznap az amerikai Klezmatics a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben lép föl, majd pedig a Fesztivál Színházban pénteken a szintén amerikai Brave Old World, szombaton pedig a lengyel Cracow Klezmer Band játszik.

Nemsokára annyi szolgálatkész analfabétával veszi magát körül Orbán, hogy tényleg borzasztóan okosnak érezheti magát

Fecseg a felszín, hallgat a mély. Még mindig csak ennyit lehet biztosan tudni arról, miért támadta meg néhány héttel ezelőtt a Fidesz lapja, a Magyar Nemzet, a párt alelnökét, Pokorni Zoltánt.

Három estén szól klezmer a Művészetek Palotájában: június 29-én a Klezmatics lép föl a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben, 30-án a Brave Old World zenél a Fesztivál Színházban, július 1-jén ugyanott a Cracow Klezmer Band áll színpadra. A hetvenes években a jiddis zenének is reneszánsza támadt Amerikában, majd Európában.