Fecseg a felszín, hallgat a mély. Még mindig csak ennyit lehet biztosan tudni arról, miért támadta meg néhány héttel ezelőtt a Fidesz lapja, a Magyar Nemzet, a párt alelnökét, Pokorni Zoltánt.
Már az indítás sem túlságosan életszerű, legalábbis azok számára, akik egy kicsit is ismerősek a sajtó, és a politika világában. Az egész oldalas cikket ugyanis egy eddig teljességgel ismeretlen szerző, bizonyos Egei Antal egyetemista jegyezte.
A történet, nagyon visszafogottan fogalmazva, hajmeresztő. Van egy egyetemi hallgató, aki egy reggel arra ébred, hogy mindenféle érdekes gondolatok jutnak az eszébe a Fidesz alelnökéről. Például az, hogy Pokorni Zoltán álságos, és birodalmat épít, Orbán helyére pályázik. S akinek még ez sem elég, hogy elrettenjen, annak további adalékokkal is tud szolgálni: Pokorni, ugyanis nem csupán hatalomvágyó, emellett még más bűne is van: zsidóbarát. Utóbbit onnan tudja Egei Antal, hogy Pokorni szoros kapcsolatot ápol a szabaddemokratákkal.
Egei Antal – van-e ki e nevet ismeri? – nem marad meg a gondolat szintjén. Szövegszerkesztőt ragad, és addig nem hagyja abba a gépelést, míg egy egész oldalas cikket nem kerekít. Kinyomtatja, és felkerekedik, meg sem áll a Magyar Nemzet székházáig. A portás kérdésére – kit tetszik keresni? – megmondja a nevét, s már nyílnak is előtte az ajtók. Hogy maga a főszerkesztő, vagy valamelyik helyettese fogadja, – ez valószínűleg soha sem fog kiderülni. De, valljuk, be, nem ez a legnagyobb, és a legfontosabb talány ebben a történetben. Még csak nem is az, hogy a szerkesztői szobában, ahol széket tolnak alá, kávét, vagy teát hoznak az ismeretlen, ám első ránézésre is igen tehetséges fiatalembernek. Az ügyeletes szerkesztő, minden más munkáját félretéve, ott helyben elolvassa a kéziratot. Egy helyen talán ráncolja a homlokát, de általában véve elégedett az írással. Milyen jó, hogy éppen most van egy szabad kolumnánk, gondolja magában, s már adja is a cikket a korrektornak, hogy mihamarabb megjelenhessen a Fidesz alelnökét bíráló írás.
Akár ezt is gondolhatnánk – feltéve, ha még soha sem láttunk volna közelről lapkészítést, nem jártunk volna még redakció közelében, s nem tudnánk, miféle belső mechanizmusok mozgatják az ilyesfajta történéseket.
Így azonban, hogy van némi tapasztalatunk a sajtó világában, nem tudjuk, hogy mit gondoljunk. Ami biztos: valakik, Fidesz-közeli emberek, selyemzsinórt küldtek Pokorninak. Állítólag azért Pokornival kezdték, mert ő a gyenge láncszem. Az összefogásról, szolidaritásról, alkotó ellenzékiségről fecsegő felszín alatt ugyanis kegyetlen utódlási harc kezdődött, aminek első jelei már a választások utáni napokban megmutatkoztak. Többeknek hirtelen más sürgős elfoglaltságuk akadt – Rogán, Áder, Pokorni egymás után jelentették be, hogy hiába a sokat emlegetett, mások számára bizonnyal vonzó puskaporszag, a jövőben nem kívánnak a párt első vonalában harcolni. Nem így mondták, de másképp nehezen értelmezhető: Orbán-mentes övezeteket, azaz saját kis birodalmakat akarnak felépíteni.
A háromkirályok közül Áder volt az első, aki jelezte, hogy nem kíván a frakcióban – Orbán felügyelete mellett – ténykedni. Ezt követte Pokorni és Rogán bejelentése, miszerint ők inkább polgármesterek szeretnének lenni. Példaképük is van: Kósa Lajos, aki emberemlékezet óta Debrecen polgármestere – ez a város nem csak a szocialisták, de a Fidesz kemény magja számára is bevehetetlen várnak tűnik.
Kósa királysága öröknek és megbonthatatlannak tűnik, még akkor is, ha nem terjed túl a város határain. Amint kiteszi a lábát, és például a fővárosba téved, azonnal érződik, hogy az erő, bár velük van, viszonylagos. (Igaz, Debrecenben korlátlan úr: ha nagyon akarta volna, a választási kampányban talán még magát a miniszterelnököt is távol tarthatta volna a várostól – Orbán Viktorról most nem is beszélve.)
Pokorni a főváros tizenkettedik kerületében szeretne polgármester lenni. Ez a hely a fővárosnak az a területe, ahol a Fidesz mindig is erősnek számított. Nem nehéz belátni, hogy az itt lakó jómódú értelmiségiek körében polgármesternek lenni valóságos hatalmi bázist jelent a Fidesz Budapesten egyébként igencsak gyengécske hadállásaival szemben. És Rogán Antal, aki egyszer már visszavonult – akit egyszer már visszavonultattak? – is hátrébb lép egy sorral. Az ő esetében is érvényes azonban a mondás: úgy megy, mintha jönne! Vagyis, ez a hátralépés valójában előrelépést jelent: azt, hogy nem lesz minden pillanatban a Vezénylő Tábornok szemei előtt. Aki, mint a jelek mutatják, még mindig ugyanazokkal az ósdi fegyverekkel vívja a harcát, amelyek már több alkalommal rosszul sültek el.
A Fideszben, érthető módon, a kemény mag attól tart, hogy Pokorni, Áder, és Rogán, Kósa Lajos példáján felbuzdulva, kiskirályságot épít ki magának. Mely államformát csírájában talán még könnyű megdönteni, ám ha már fejükre kerül a korona – azaz netán polgármesterré választják őket – kínos és kezelhetetlen ellensúlyt képeznek a központi hatalommal szemben.
A jól értesültek azt is tudni vélik, hogy a Magyar Nemzet nevű újságban a nem túl távoli jövőben folytatódik a nagyvadak levadászása. Azaz újabb, korábban sosem hallott nevű egyetemi hallgatók, tudósok, és egyszerű mérnökemberek dolgozatait közli majd az újság – talán még egy-két középiskolás is lehetőséget kap arra, hogy a centrumnak nem tetszőkről megírja az igazat. (Volt már ilyen a magyar történelemben – ötvenes éveknek szoktuk nevezni a kort, és egyik jellemzője az volt, hogy a nemzetközi helyzet állandóan fokozódott).
Pokornit most összeesküvéssel vádolják. Az a vád ellene, hogy a vezér helyére vágyik, ráadásul zsidó barátai is vannak – emlékszünk, Sztálin végzetét is a zsidó származású orvosok okozták. Már csak alig néhányat kell aludnunk, s előkerülnek a csőszkunyhós, békaemberes motívumok is.
Pedig abban sem lehetünk biztosak, hogy jelenleg bárki is Orbán helyére kívánna állni. Mert, bármennyire is szomorú: Bástya elvtársat mostanában senki sem akarja meggyilkolni.
Talán éppen ez a baj Pokornival, és a többiekkel: hogy nem akarnak – pontosabban: nem most akarnak – a Vezénylő Tábornok helyébe lépni.
Inkább lemerülnek, és megpróbálják kibekkelni, míg magától elmúlik.
A szerző publicista
Föld S. Péter
