Orbán Viktor
Az MSZP azt kéri Orbán Viktortól, hogy a tusnádfürdői beszéde után levelezőlapon kérjen bocsánatot azoktól, akiket megsértett kódolt zsidózásával – mondta a párt országos választmányának elnöke. Simon Gábor szerint a XVI. Bálványosi Szabadegyetem és Diáktábor záró napján az a mondat, hogy a nemzeti baloldalra, bár szükség lenne, történelmi meghatározottság miatt ennek az esélyei csekélyek”, kódolt zsidózásnak tekinthető.
Az MSZP azt kéri Orbán Viktor Fidesz-elnöktől, hogy egy levelezőlap visszaküldésével kövesse meg azokat, akiket megsértett tusnádfürdői beszédével – mondta hétfői budapesti sajtótájékoztatóján Simon Gábor, a párt országos választmányának elnöke, az MSZP országgyűlési képviselője. A politikus szerint az ellenzéki pártvezér „genetikai meghatározottságra” vonatkozó megjegyzését nem lehet másként értelmezni, mint egyfajta kódolt zsidózást.
Gyurcsány Ferenc és Orbán Viktor vasárnap külön-külön interjúban fejtette ki véleményét a köztelevízió egyik műsorában aktuális kérdésekről. A kormányfő kijelentette: Magyarországon a baloldali és a jobboldali pártok együttműködésre vannak kényszerítve. Vihart kavart tusnádfürdői beszéde kapcsán arra a kérdésre, miszerint Orbán magát antiszemitának tartja-e a Fidesz elnöke a műsorban azt felelte: nem hinné.
A „Népszava” június 29-i, szombati számának címlapján hatalmas csinnadrattával közli a következőket: Orbán Viktor országgyűlési képviselő, volt miniszterelnök honlapján olvasható az az ávó (III/III) által regisztrált spiclijelentés, amely szerint Orbán 1987-ben állítólag amiatt gyűlölte volna régi barátját és iskolatársát, Varga Tamást, mert Varga – az ún. „Magyar Népköztársaság” belső elhárításának tudomása szerint – zsidó.
A titkosszolgálati jelentéseknek ab ovo nem szabad hinni, az állambiztonsági szolgálatoknak pedig a legkevésbé – nyilatkozta lapunknak Varga László történész. A szakértőt az után kérdeztük, hogy lapunk korábban megírta, a Fidesz elnökének honlapján látható 1987-ből származó titkosszolgálati jelentés szerint Varga Tamást (a Fidesz egykori gazdasági tanácsadóját, akit pénteken előzetes letartóztatásba helyeztek) „Orbán gyűlöli, mert zsidó a származása”.
Vitát kavart az a dokumentum, amelyet szombati számunkban közöltünk – a volt miniszterelnök saját honlapjáról, a www.obanviktor.hu-ról véve. Egy 1987-ből származó III/III úgynevezett „Értékelő jelentés” szerint „ORBÁN-nak és RÁDER JÁNOS-nak – az anyaguk tanulmányozása szerint – súlyos problémáik vannak VARGA TAMÁS-sal, akit mindenki jellemtelen alaknak tart, a FELLEGI-vel kapcsolatos ügye miatt, Orbán gyűlöli, mert zsidó a származása és a viselkedése egyaránt.
Jól nézünk ki
Nem igaz. Egyáltalában nem nézünk jól ki. Tessék útra kelni – gyalog, kerékpáron, autón – és szíveskedjenek bejárni Tolnát, Baranyát, kövessék Móricz Zsigmond örök értékű jó tanácsát „gyalogolni jó”. Amit az országban látnak, az siralmas. Elhanyagolt községházák, valaha szebb napokat látott pompás épületek, városházák, ódonul zord megyeházák, régi szállodák, amelyeket nagy pénzért a legvacakabb szocreál stílusban újítottak föl (tisztelet a kivételnek).
Vihart kavart tusnádfürdői beszédét magyarázta Orbán Viktor, a Fidesz elnöke vasárnap este a Szólás Szabadsága című műsorban. Elhangzott az adásban a pártelnök azon kijelentése, miszerint nemzeti baloldalra lenne szükség, ám ezt sokan szkeptikusan fogadják, mondván, ha nem is úgymond genetikai okból, de történelmi meghatározottság miatt erre csekély az esély. Arra a kérdésre, miszerint Orbán magát antiszemitának tartja-e, a Fidesz elnöke azt felelte: nem hinné.

