Forrás: Index

Az MSZP azt kéri Orbán Viktor Fidesz-elnöktől, hogy egy levelezőlap visszaküldésével kövesse meg azokat, akiket megsértett tusnádfürdői beszédével – mondta hétfői budapesti sajtótájékoztatóján Simon Gábor, a párt országos választmányának elnöke, az MSZP országgyűlési képviselője. A politikus szerint az ellenzéki pártvezér „genetikai meghatározottságra” vonatkozó megjegyzését nem lehet másként értelmezni, mint egyfajta kódolt zsidózást.

Hozzátette: levelezőlapot készítettek, amely lehetőséget teremt arra, hogy a Fidesz elnöke visszavonja a mondatot, és arra kérik Orbán Viktort, hogy a lapot aláírva küldje vissza az MSZP-frakcióhoz.

A sajtótájékoztatón lejátszott felvétel szerint Orbán Viktor július 23-án Tusnádfürdőn, a XVI. Bálványosi Szabadegyetem és Diáktábor záró napján azt mondta: „nekünk egy nemzeti baloldalra is szükségünk van. Sokan persze szkeptikusak, mondván, hogy különböző, hát genetikailag talán túlzás lenne mondani, inkább fogalmazzunk úgy, történelmi meghatározottság miatt ennek az esélyei csekélyek”.

Comments are closed.