A Népszava idéz egy, a Fidesz elnökének honlapján látható, 1987-ből származó titkosszolgálati jelentést, melyben Varga Tamással kapcsolatban az olvasható: „Orbán gyűlöli, mert zsidó a származása”.
2005.08.01 07:28 Népszava
A dokumentum a Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság III/III-as osztályán készült. (A Fidesz-elnök minden olyan jelentést kitett honlapjára, ami róla, illetve feleségéről, Lévai Anikóról készült.)
Révész Máriusz, a Fidesz szóvivője az üggyel kapcsolatban azt mondta: az egykori szolgálatok jelentéseinek valóságtartalma több ponton is megkérdőjelezhető, elég ha csak a jelentésben szereplő „Ráder János” (Áder János lehetett) névre gondolunk.
Varga László történész a napilapnak azt nyilatkozta: a titkosszolgálati jelentéseknek ab ovo nem szabad hinni, az állambiztonsági szolgálatoknak pedig a legkevésbé. Hozzátette: az ilyen iratok torz tükröt jelentenek, sokszor bomlasztásért, emberek összeugrasztásáért születtek.
Nyakó István szerint legjobb lenne Orbánt megkérdezni, mondott-e ilyesmit 1987-ben. Az MSZP szóvivője azt mondta, ha a Fidesz elnöke igennel válaszol, és kiderül, hogy Orbán akkor antiszemita kijelentést tett, azonnal távoznia kell a közéletből. Pető Iván, az SZDSZ ügyvivője ugyanakkor elfogadhatatlannak tartja, hogy Orbán Viktor tekintélyét egy ilyen kijelentéssel próbálják meg aláásni.