Forrás: Híradó

Egy 1987-ből származó titkosszolgálati jelentés antiszemita kijelentést említ, a szakértő szerint ezt illik fenntartásokkal kezelni

A Fővárosi Bíróság pénteken elrendelte Varga Tamás előzetes letartóztatását. A több éve szökésben lévő vállalkozóval szemben többrendbeli, jelentős tárgyi súlyú bűncselekmény miatt folyik eljárás.

Varga öt éven át több országot érintően szökésben volt, és csak nemzetközi elfogatóparanccsal sikerült kézre keríteni. A Fővárosi Bíróság mindezek miatt feltételezte azt, hogy az eljárásban csak úgy biztosítható Varga Tamás jelenléte, ha vele szemben a legsúlyosabb kényszerintézkedést alkalmazzák. A vádlott és védője fellebbezett a végzés ellen. A Magyar Hírlap úgy tudja, Varga Tamás hazahozatala mintegy egymillió forintba került.

A Népszava idéz egy, a Fidesz elnökének honlapján látható, 1987-ből származó titkosszolgálati jelentést, melyben Varga Tamással kapcsolatban az olvasható: “Orbán gyűlöli, mert zsidó a származása”. A dokumentum a Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság III/III-as osztályán készült. (A Fidesz-elnök minden olyan jelentést kitett honlapjára, ami róla, illetve feleségéről, Lévai Anikóról készült.)

Révész Máriusz, a Fidesz szóvivője az üggyel kapcsolatban azt mondta: az egykori szolgálatok jelentéseinek valóságtartalma több ponton is megkérdőjelezhető, elég ha csak a jelentésben szereplő “Ráder János” (Áder János lehetett) névre gondolunk.

Varga László történész a napilapnak azt nyilatkozta: a titkosszolgálati jelentéseknek ab ovo nem szabad hinni, az állambiztonsági szolgálatoknak pedig a legkevésbé. Hozzátette: az ilyen iratok torz tükröt jelentenek, sokszor bomlasztásért, emberek összeugrasztásáért születtek.

Nyakó István szerint legjobb lenne Orbánt megkérdezni, mondott-e ilyesmit 1987-ben. Az MSZP szóvivője azt mondta, ha a Fidesz elnöke igennel válaszol, és kiderül, hogy Orbán akkor antiszemita kijelentést tett, azonnal távoznia kell a közéletből. Pető Iván, az SZDSZ ügyvivője ugyanakkor elfogadhatatlannak tartja, hogy Orbán Viktor tekintélyét egy ilyen kijelentéssel próbálják meg aláásni.

Népszava

Comments are closed.