Forrás: Népszava

Vitát kavart az a dokumentum, amelyet szombati számunkban közöltünk – a volt miniszterelnök saját honlapjáról, a www.obanviktor.hu-ról véve. Egy 1987-ből származó III/III úgynevezett “Értékelő jelentés” szerint “ORBÁN-nak és RÁDER JÁNOS-nak – az anyaguk tanulmányozása szerint – súlyos problémáik vannak VARGA TAMÁS-sal, akit mindenki jellemtelen alaknak tart, a FELLEGI-vel kapcsolatos ügye miatt, Orbán gyűlöli, mert zsidó a származása és a viselkedése egyaránt. Igaz – mondja ORBÁN -, hogy FELLEGI is zsidó, kikeresztelkedett és tartja a zsidó identitását.”

Többek véleménye szerint az 1990 előtti politikai rendőrség annyi piszkos dolgot művelt, annyi igaztalan váddal illette az akkori ellenzékieket, hogy semmilyen formában, alapos kritika nélkül, nem lehet az ő jelentéseikre hivatkozni. Még akkor sem, ha az idézet Varga Tamás, a minap letartóztatott egykori Fideszes gazdasági tanácsadó személye miatt ez érdekes lehet. Különösen Orbán tusnádfürdői, a baloldalt gyalázó beszéde után, amelyből jópáran, így Fejtő Ferenc is, antiszemita hangokat véltek kihallani.

Mindezzel együtt a következők miatt döntöttünk mégis úgy, hogy szombati számunk címlapján mutatjuk be az Orbán Viktornak tulajdonított mondatokat:

– – mert maga Orbán tette hozzáférhetővé ezeket a dokumentumokat, tehát az ő szándéka is az volt, hogy mindezt megismerhesse a nagyközönség,

– – mert Orbán is különösen fontosnak tarthatta ezt, hiszen nem sorolta azon iratok közé, melyeket azért nem hozott napvilágra, mert azok mások “személyiségi jogait érintik”. Hiszen ez a jelentés mégiscsak alapvetően olyan dolgokról szól – kinek mi a vallása, kikeresztelkedett-e vagy sem – amelyet érzékeny adatnak szokás nevezni, magyarul senkinek semmi köze hozzá. Orbán mégis fontosabbnak tartotta az ismertetését, mint a személyiségi jogok védelmét

– – mert – és ez talán a legnyomosabb érv – nem találtunk a honlapon sehol sem, még csak célzást sem arra, hogy Orbán Viktor közzétenné, aljas rágalom mindaz, amit neki tulajdonítanak lehallgatói. Természetesen soha sehol senkikre nem mondott olyat, hogy “gyűlöli, mert zsidó a származása és a viselkedése egyaránt”. Titkosrendőri provokáció az egész.

A Fidesz szóvivője szerint Orbán minden iratot kommentár nélkül hozott nyilvánosságra, így ezt is. Ám éppen ennek a kommentárnak a hiánya az, amely felettébb szomorú. Nagyon is derék, hogy a volt kormányfő, segítve a múlt megismerését, hozzáférhetővé teszi ezeket a jelentéseket és értékeléseket. De a legminimálisabb félreértést sem engedheti meg magának felelős politikus ilyen kérdésekben.

Ha Orbán Viktor azt feleli, hogy soha ilyesmi el sem hagyta a száját, a lehallgatói hazudtak, akkor ezt elhisszük neki. De addig csak találgatni tudnánk, miért nem teszi meg az elhatárolódást. Azt meg nem akarunk.

Comments are closed.