Kezdőlap » Lexikonok » Ki Kicsoda » Golda Meir

Golda Meir

izraeli politikus

Azt javasolja az ENSZ-főtitkára, hogy Olaszország irányítsa a libanoni ENSZ-erőket a jövő év elejétől – szivárgott ki az Európai Unió tagországainak pénteki brüsszeli külügyminiszteri találkozójáról, amelyen Kofi Annan is részt vett. Az EU-tagállamok számítások szerint a 15 ezer fősre tervezett erő legalább felét tudják majd adni, ebből Olaszország 2-3 ezer fővel részesedhet. Január végéig várhatóan a jelenleg is parancsnokló francia tábornok, Alain Pellegrini marad a békefenntartók vezetője.

Morvay Péter

„Ha Izrael okosan viselkedik, kihasználhatja a Hezbollahhal vívott háború után kialakult helyzetet, hogy békét kössön Libanonnal”. Ez a meglepő nyilatkozat nem más mint Fuad Sziniora libanoni miniszterelnök szájából hangzott el egy svéd küldöttséggel folytatott beszélgetésen. Sziniora néhány órával korábban még „háborús bűnök elkövetésével” vádolta meg Izraelt.

A 40-es évek

Király András

A München nem dokumentumfilm, hanem dokumentarista jellegű játékfilm. Ennek megfelelően egy kiszínezett történetről van szó, és nem (csak) Spielberg hibája, hogy ez a színezés több helyen eltúlzott.

1898. Kijevben megszületett Golda Meir izraeli Mapai-politikus, aki 1969-től 1974-ig Izrael miniszterelnök-asszonya volt.

Beszélgetés az izraeli hírszerző szolgálat, a Moszad egykori főnökével, aki könyvet írt

George Jonas: Megtorlás

Szabolcs Imre, kultura@hetivalasz.hu

Népszabadság * Bikácsy Gergely * 2006. január 26.

A rendező békeimának szánta a filmet. A cionisták náci propagandának tekintik. Az arabok a zsidó média összeesküvését látják benne. Mások erőltetett elfogulatlanságát kárhoztatják.

Közelkelet Saron után.

Zsolt Melinda

Hetek.hu | X. ÉVFOLYAM, 3. SZÁM | 2006. JANUÁR 20.

Népszabadság * Hírösszefoglalónk * 2006. január 19.

Cipi Livni személyében kinevezték az új izraeli külügyminisztert, aki Szilvan Salom helyébe lép – jelentették be szerdán Jeruzsálemben, a kabinet ülése után. Livni eddig az igazságügyi miniszteri posztot töltötte be. A közszolgálati rádió szerint Ehud Olmert ügyvezető kormányfő más posztokon is átalakította a kabinetet, amely a március 28-ra kiírt parlamenti választásokig vezeti az országot.

Spielberg izgalmasan meséli a történelmet München című filmjében, bár túlzásokba esik a magyarázatkor. A politikai krimi nagyszabású és megrendítő film, csak lenézi a nézőt: úgy sulykolja a tanulságot, mintha a jegyvásárló gyengeelméjű volna. Kárpótol minden túlzó párbeszédért azonban, hogy kiderül: Budapest egyszerre lehet München, Párizs, Róma és London. Ha velünk játszol, egy nappal a bemutató előtt ingyen megnézheted a filmet az [origo] filmklub január 25-i vetítésén.

Nő vezeti a külügyi tárcát Izraelben Időpont: 2006-01-18 11:10:43