Forrás: Emih

    

A Kol Háir (A Város Hangja) izraeli lap újságírónője, Lea Kedem kerekasztal beszélgetést folytatott négy izraeli katonával, akik egykor ellenséges börtönben sínylődtek. Az apropót Gilád Salit tizedes elrablása szolgáltatta.

A beszélgetés egyik résztvevője Gidon Sáron – volt repülőtiszt – a mai lubavicsi rabbi, aki most Kirjat Tivonban él, ám egykor a Jom Kipuri háborúban egyiptomi fogságba esett, és a kairói börtön lakója lett.

A többi, később kiszabadult pilótához hasonlóan így emlékezik vissza az eseményekre, amelynek a kairói börtönben részesei voltak. A vallásos katonák – a világiaktól eltérően – teljesen megőrizték tartásukat…

 

 

  Maga Sáron is egy világi izraeli családban nőtt fel, s csak évekkel később vált vallásossá és lubavicsi chásziddá, hogy kiszabadult egyiptomi fogságából. „Az elfogott és elesett katonák nagy száma 1973-ban a Golda Meir vezette kormány hibás politikájából származott. Semmi kétség, hogy a háború kimenetele egészen másképp történt volna, ha a hadsereg a katonai hadműveleteket az akadékoskodó kormány közbeavatkozása nélkül hajthatta volna végre. Szombat reggel a légierő minden katonája készenlétben állt a támadásra. Tudtuk, hogy küszöbön áll a háború és a bombákkal felszerelt vadászgépekben ültünk. Ám Golda Meir az utolsó pillanatban úgy döntött: nem támadunk elsőnek. Így a légierő támadása már csak a háború kellős közepén vette kezdetét és sok idő eltelt mire, sikerült ismét felkészülni a légi támadásokhoz, hogy az aztán a déli fronton alapvetően változtassa meg javunkra a háború menetét. Ebben az akcióban sérült meg a Skyhawk-om is egy egyiptomi rakétától. 1973. június 18-án fogságba estem és más pilótákkal együtt egy kairói börtönbe szállítottak.”

 

Comments are closed.